Erélyes Jézuska

Szüleink nagy szeretetben neveltek bennünket. A tél gyönyörű volt, térdig érő hóban szánkóztunk. A karácsonyt nagyon vártuk, pedig az ajándék pár darab narancs volt, ami akkor csodának számított és a fenyőfa szaloncukorral. A fenyőfát este a szüleink a konyhában csendben feldíszítették. Ilyenkor korán ágyba parancsoltak, ha nem alszunk, a Jézuska nem hozza a karácsonyfát.

Nagy izgalommal lefeküdtünk, de én nem tudtam aludni. Úgy gondoltam, most meglesem a Jézuskát, ha behozza a fát, mert nagyon kíváncsi voltam rá. Már majdnem elaludtam, de végre nyílt az ajtó, a szívem a torkomban dobogott, úgy izgultam. De a petróleumlámpa fénye olyan gyenge volt, hogy nem láttam semmit, csak egy árnyékot. A feldíszített fa az asztalra került, ami pont az ágy végénél volt. Egy szaloncukor épp a fejem fölött lógott. Gondoltam, ha már ennyit vártam, gyorsan leveszem. Úgyse látja a Jézuska.

Nyúltam a cukorért, de nem tudtam levenni, mert a Jézuska rácsapott a kezemre. Ijedtemben a takaró alá bújtam és attól féltem, hogy emiatt visszaviszi a karácsonyfát. Soká aludtam el, de reggel a karácsonyfa ott volt a helyén. Elmeséltem a testvéreimnek, ami történt velem, de ők azt mondták, biztosan álmodtam, vagy kitaláltam. Anyukám csak mosolygott, de nem mondott semmit.

A karácsonyunk igazi ünnep volt, mert mind a hatan ott voltunk az ünnepi asztal mellett. Szívesen emlékszem vissza arra az estére, mert akkor még én is gyerek voltam. És kevés ember mondhatja el magáról azt, hogy a Jézuska rácsapott a kezére.