Közélet

2017.04.23. 16:38

Jelesre vizsgáztak életmentésből

Több mint százan mérték össze tudásukat Egerben a Magyar Vöröskereszt versenyén.

Süli K.



A gyermekek között a tarnaméraiak, ifjúsági kategóriában a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium, a felnőtteknél az egri egyetem csapata nyerte a 46. Országos Elsősegélynyújtó Verseny megyei válogatóját.



A hét végén Egerben több mint százan mérték össze tudásukat a Magyar Vöröskereszt által rendezett megméretésen. A cél az elsősegélynyújtás ismereteinek minél szélesebb körben történő megtanítása, továbbá a humanitárius szemléletmód fejlesztése volt.

Az eseményre a megye számos településéről is érkeztek résztvevők, s huszonhárom öttagú gárda mérte össze a tudását, a gyakorlati felkészültségét. A versenyzők három korcsoportban indultak, s tizenöt gyermek, hat ifjúsági, valamint két felnőtt csapat versenyzett egymással.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] A lányok igazolták a tanultak elsajátítását: hogyan kell ápolni a sebesültet Fotó: Huszár Márk
[/caption]

A feladatok sorában a mindennapokban is gyakran szükségessé váló teendők szerepeltek. Így a versenyzőknek különféle sebesüléseket kellett ellátniuk, emellett be kellett mutatniuk az emberek újraélesztésének leghatásosabb technikáját. Természetesen bizonyítaniuk kellett, hogy mennyire tudták elsajátítani a legfontosabb ismereteket. Ehhez pedig elsősegély-nyújtási tesztet töltöttek ki a válogatóra érkezett gyerekek, fiatalok, felnőttek.

A vetélkedő lebonyolításában közreműködött a rendőrség és a katasztrófavédelem is, egy-egy állomáson az általuk összeállított feladatokat is végre kellett hajtaniuk a csapatoknak.

A megméretésen gyermek kategóriában első helyezést ért el a tarnaméraiak csapata, őket követte a gyöngyösi Egressy Béni Általános Iskola, valamint az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) Gyakorlóiskolájának együttese. Ifjúsági kategóriában a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium gárdája győzedelmeskedett, második lett az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjaiból álló csapat, a harmadik helyet az EKE Gyakorlójának csapata szerezte meg.

A felnőtt kategóriában mindössze két csapat mérte össze tudását, első lett az EKE csapata, őket pedig az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium csapata követte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!