Jobb életről álmodnak

Sok minden eszembe jut erről az észak-hevesi, háromszázhetven ember által lakott kis faluról, amíg a kátyús utakon odaérkezünk Egerből. Az autóban ifjabb kollégámnak az ivádiak elmúlt évtizedbeli nagy dobásairól mesélek. A menedzserszemléletű, helyi származású, előző polgármester mindent bedobott, hogy Ivád nevét megismerje ország-világ. Emlékezetes akciókkal hívta fel a figyelmet a sorvadó kistelepülések veszteségeire, kivéreztetésére. A kis posták bezárásakor ő maga gyújtott fel egy kivénhedt járművet, jelképezve: ezzel a veszteséggel nem akarnak a kicsi falvak megbékélni. Jött ezek után számos, országos hírként is megjelenő megmozdulás, amire röppent a média. Ám a figyelem ideig-óráig tartott.
Ivád maradt az, ami: csendes, apró falvacska, mesés természeti környezetben, kevés lehetőséggel a kitörésre, ám az ott élők hiszik, lehetnek még jobb napjaik is. Mi velük együtt reménykedünk, amikor meglátogatjuk a helyieket.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Az ivádi óvodában nagyszerű a kicsik közössége. Köszönhető ez a kiváló óvodapedagógusuknak, a toleráns szülőknek Fotó: Berán Dániel
[/caption]



A falu fő terén babakocsit toló fiatalasszonyt állítunk meg: meséljen, milyenek az ivádi hétköznapok 2017 tavaszán. Jónás Julianna épp a polgármesteri hivatalból indul haza, ahol a lakásfenntartási támogatással kapcsolatos ügyeit intézte. Meséli, négy gyermeket nevelnek, a párja a vízügynél dolgozik jelenleg, ő gyesen van a legkisebb gyermekkel. Azt mondja, szeretnek itt élni, és örül, hogy a kicsik nagyon szép, otthonos óvodában cseperedhetnek. Persze jó lenne, ha lenne egy olyan kis vegyesbolt, ahol például ruhaneműt vásárolhatnának, mert most egy pár zokniért is Pétervásárára kell utazni, ami ugyebár pénzbe kerül.
Kíváncsiak vagyunk, miként alakult az elmúlt évben a közmunkaprogram, aminek sokat köszönhet a kis falu. Egy pár évvel ezelőtt közel negyven embert tudtak alkalmazni állami támogatással. Ekkor létesült a helyi savanyítóüzem is. Az alapgondolat az volt, hogy helyben megtermelik a savanyítani való zöldséget, feldolgozzák, majd értékesítik azt. A kezdetek biztatóak voltak, és ma sem reménytelen, hogy vállalkozásként is megállja a helyét az üzem. A vezetője, Nagypál Tímea azt mondja, ma is többtonnányi kiváló minőségű savanyúság vár eladásra. Kelendő is a portéka, a környékbeli konyhák előszeretettel rendelnek innen, azonban jelenleg mindössze négy asszony dolgozik az üzemben, s ez bizony kevés.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] A savanyítóüzem kistérségi ellátást nyújt Fotó: Berán Dániel
[/caption]

Valyon László polgármester a beszélgetésbe bekapcsolódva arról beszél, 25 ezer palánta már a fóliasátorban nevelkedik, hogy palántaként a környékbeli községek (Szajla, Terpes, Kisfüzes, Tófalu) közmunkaprogramkertjeibe ültessék ki azokat. Az ott megtermelt zöldség egy része visszakerül hozzájuk feldolgozásra, majd a közétkeztetésben hasznosul. Logikus, belátható kör. Ha elegendő számú ember vehetne részt a munkában, még hozadéka is lenne, ám az államilag dotált közmunkaprogramban egyre kevesebb ember alkalmazását támogatják, tehát jól kell sakkozni, hogy ebből sikertörténet legyen.
Ugyanez a helyzet az itt élők legrégibb és legnagyobb álmával: a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésével. Az ezt nélkülöző települések tavaly összefogtak egymással, s deklarálták is, hogy nagyon szívesen társulnának a már meglévő, hét település alkotta szennyvíztársuláshoz, hogy hozzájuk is elérjen végre a szolgáltatás. Most a Belügyminisztérium állásfoglalására várnak, és bizakodnak. Ha sikerül a terv, Szajla, Terpes, Kisfüzes és Ivád lakosai is búcsút inthetnek végre a szippantóautóknak. Ez 2017-ben talán nem túl nagy álom... 
 
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Valyon László Fotó: B. D.
[/caption]
  

Az óvodában demokratikus a légkör

A helyi óvodában 24 gyermekről gondoskodnak ideális körülmények között. A felújított intézményben a beiratkozás után várhatóan többen is lesznek. A kicsik nagy egyetértésben játszanak együtt. Jól megfér itt a hátrányos helyzetű cigány gyerek, a jól szituált szülők szeme-fénye, a külföldi származású Down-szindrómás kisfiú. Irigylésre méltó, demokratikus a légkör, ahol szeretik és egyenrangúnak tekintik egymást a kicsik. Hogy ez később miért romlik el az iskolában? – ezen töprengünk továbbsétálva. Oda, ahol, az ünnepek valóban jeles események. Ahol készülnek az április végi családi napra, kicsik, nagyok együtt tölthetik a napot a sportpályán. Ha a művelődési ház felújítására is sikerülne pályázati pénzt szerezni, az esőnapoktól sem kellene félni.