Az egri rendező filmjei egyre népszerűbbek a világon

– Montrealban tavaly a DonkeyXote című filmemmel diák rövidfilm kategóriában első helyezést értünk el. Az Agapé és a DonkeyXote a Mediawave fesztiválon nyert 2016-ban, a Donkey lett a legjobb közönségfilm, az Agapé a legjobb magyar film. Most nyár elején az Egyesült Államokban, Los Angelesben voltam egy fesztiválon, a South East European Filmfestival-on a Donkey-val. Mumbai-ban és Komlóban, a Hét Domb Filmfesztiválon ugyancsak sikerült elhoznunk az első díjakat. Nemrégiben a Dark Chamber Amszterdamban a NEU NOW fesztiválon szerepelt. Koppenhágában pedig a Nordic Pitching Forum-on vehettem részt. Ez utóbbin a skandináv országok méretnek meg, a frissen diplomázók jelentkezhetnek rá, beküldve a vizsgafilmjeiket. A stockholmi filmművészeti egyetem egykori tanulójaként én is megpályázhattam a lehetőséget. Ott a nagyjátékfilm-projektemet mutathattam be. Felmentem a színpadra, 5 percem volt arra, hogy beszéljek a filmről. Elismert szakemberekből állt a zsűri, volt olyan, aki Cannes-ból érkezett. Meg kellett győznöm őket arról, hogy a film működhet, és lesz közönsége. A Pekingi Nemzetközi Filmfesztivált pedig a napokban rendezik, ott szintén indul a Donkey.

– Ezek szerint még mindig várható díjazás... Hogyan értékeli eredményeit?

– Mindig kíváncsian várom, hogyan fogadják a filmeket. Néha beigazolódnak a megérzéseim, néha nem. Kínával kapcsolatban például pozitív a hozzáállásom. Ugyanakkor tartok is tőle, mivel Kína egy egészen különös világ, mások, mint mi, európaiak. A pekingi fesztiválon egyébként személyesen is ott leszek. Ezenfelül jelenleg még várunk visszaigazolásokat csaknem húsz fesztiválról.

– A Donkey rendkívül népszerű ezeken a fesztiválokon. Elérhető már a film a nagyközönség számára is?

– Még sajnos mindig nem. A fesztiválokon indulásnak az egyik szabálya az, hogy az internetre nem tölthetjük fel a filmeket. Ettől függetlenül meghekkelték már, és ilyen-olyan oldalakra feltették. Volt olyan letöltőoldal, ahol több ezren meg is nézték (nevet).

– Olvasta a hozzászólásokat?

– Igen. Mindenféle volt, Donkey-rajongók és online-trollok ping-pongoztak egymással. Az első tábornak tetszett, a másiknak kevésbé. Érdekes volt olvasni ezeket. Ugyanakkor mint ahogyan egy korábbi beszélgetésünkben mondtam, az elkészülésük után elengedem a filmjeimet, hagyom, hogy járják a saját útjaikat. Szerintem jó, ha egy filmnek olyan a tartalma, ami megosztja a közönséget, gondolatokat indít el, kérdéseket fogalmaz meg. Jó, ha beszélnek egy műről. Nem zavar a negatív vélemény sem, de nem mindegy a stílus. A pocskondiázást nem kedvelem, az építő kritikát viszont annál inkább, abból lehet tanulni.

– Úgy érzem, nemcsak filmesként, nézőként is szereti az olyan filmeket, amelyek nyitva hagynak kérdéseket.

– Ez így van. Az amerikai filmek általában lekapcsolják az agyat. Nincs ezzel gond. De valóban jobban kedvelem mindkét oldalról, ha a film nem ad megoldásokat, kérdéseket vet fel, emberi dilemmákkal foglalkozik. A Donkey is ilyen: elmenjek külföldre dolgozni, ne menjek, mi legyen? Az Agapé hasonlóképp: fontos az életben a mobiltelefon, vagy nem olyan fontos? Ha a nézőnek van önreflexiója a filmnézés közben, empatizálni kezd a szereplőkkel, utána már személyes küldetéssé válik az alkotás. Egy film komoly mankó lehet az önismerethez. És valóban, szeretem az olyanokat, amelyek nem didaktikusak. A Dark Chamber is erre törekszik. Egy ellentmondásos jelenséget mutat be, de nem ajánl megoldásokat, inkább csak kérdéseket igyekszik feltenni.

– Mindenesetre a nyitva hagyás felkelti a kíváncsiságot, hogy a rendező fejében hogyan végződött a film... Ön nyitva hagyja a kérdéseket, nem foglal álláspontot, de azért titkon megvan mindig a saját véleménye?

– Persze, megvan sok mindenről a véleményem. Próbálok azonban figyelni arra, hogy ne legyek ítélkező és elutasító. Meglátásom szerint nem igazán létezik nagyobb emberi trauma az emberi elutasításnál. Szakmailag fontos a kellő nyitottság után a véleménynyilvánítás. De a fröcsögés nem progresszív, nem fejlesztő.

– Vannak olyanok, akiknek a véleményét kikéri a filmjeiről?

– Igen, az édesanyámét, a nagymamámét, a páromét, a testvéreimét. Nekik megmutatom, ők látnak engem, ráadásul van is közük a szakmához. Néha kapok hideg vizet, de intelligens hozzáállással az ego lenyelhető. Ilyen alapon változtatni is szoktam javaslatok hatására. Persze akkor, ha működőképesnek gondolom azokat. Volt már ilyen.

– Melyik sikerére a legbüszkébb?

– Megmondom őszintén, nem kedvelem a 'siker' szót, pont azért nem, mert szubjektív dolog. Az amszterdami fesztiválon egy hajókonténerben vetítették a filmemet. Az én ötletem volt, hogy így mutassuk be a Dark Chamber-t. A filmben hetvenegyen voltak a kamionban, meghaltak. A konténerbe pont ennyien férhettek be. Azért akartam így, hogy a nézőket a film történéseibe pozicionáljam. Láttam, hogy egy nő egyedül ment be a filmre. Én pont a közelben voltam. Kint álltam, és néztem az órát: kétszer-háromszor megnézte a hölgy a filmem. Még mindig bent volt, amikor is bementem. A nő zokogott. Váratlanul érte, hogy rajtakaptam a síráson, kicsit mintha el is szégyellte volna magát... Talán ez állt legközelebb ahhoz, amit nekem jelent a siker...

– Beszélgetett vele? Elárulta, hogy Ön volt a rendező?

– Nem, nem beszéltünk, nem akartam megölni a szituációt, csak találkozott a tekintetünk. De azt a pillanatot sosem felejtem el... Na, ezek az emlékezetes dolgok, sokkal többet jelentenek, mint egy díj. Valószínűleg emberileg adtam valamit ennek a nézőnek. A díjazások szubjektív dolgok. Sokszor van, hogy két ember több ezer filmet néz végig egy fesztivál előtt. Sosem tudni, hogy valóban átmegy-e nekik a lényeg. Az is lehet, hogy a sokadikat már unják, filmnézés közben kimennek valamiért, s mire visszaérnek, már egy másik jelenet van. Lehet, hogy fontos pillanatot hagynak ki. Szóval... Ha nyerek, jólesik, de ha nem, akkor sem dől össze a világ (nevet).

– Milyen tervei vannak mostanság?

– Februárban diplomáztam, most egy nagyjátékfilmet készítek elő, ami egy svéd-magyar koprodukció lesz, ha minden a tervek szerint alakul. Ez egy road movie, de többet még nem árulhatok el...