Hit nélkül bolyongunk mi is

Ma ugyanolyan elveszettnek érezhetjük magunkat, mint a hetvenes években, mikor Örkény István e drámát írta. A Kulcskeresők parabola a bezártságról, a talajvesztettségről, és a „mégis élni” tudásról. A kétezres évek elején a túlságos nyitottság okozza az elveszettség érzését bennünk. Hit nélkül, kapaszkodók nélkül bolyongunk a világban, még nem találjuk, amit elvesztettünk. Hacsak nincs egy Bolyongó, aki megfogja a kezünk. A stúdiószínpadon mutatták be a darabot.

Örkény István zseniális színműve egy frissen átadott lakótelepen játszódik. A háziasszony Nelli, Fóris felesége (Dimanopulu Afrodité) érkezik meg elsőnek a még kaotikus lakásba, és nem tudja, hova tette le a kulcsot. Aztán megjön Benedek, a vízvezeték-szerelő, a mester (Várhelyi Dénes), aki miközben szerel, fontoskodik, és kibontakozik egyéni drámája: otthon beteg felesége várja.

Már az elején láthatóvá válik egy különös gyermeki figura, a Bolyongó (Fehér István), aki majd jó szándékúan beleavatkozik a szereplők sorsába. A szerző és a rendező beavatja a nézőt a titokba. Életünket titokzatos energiák rendezik, s az elhullatott tollpihékből sejthetjük: Bolyongó akár angyal is lehet, de mindenképpen spirituális lény, énünk jobbik fele. Aztán összezavarodott anyja hívására belép Katinka (Nagy ­Fruzsina Lilla), aki osztja ­előítéleteit édesanyjával, miszerint apja, Fóris nem megbízható.

A később színre lépő szereplő utasokkal teli repülőgépével „sajátos módon a szárazföldön landoló”, álmodozó pilóta Fóris (Lisztóczki Péter) és a felső szomszédasszony, a berendezett lakásához Nobel-díjas élettársra vágyakozó Erika (Misurák Tünde), s végül, – akiről a darab végéig csak beszélnek – Bodó (Kardos Kristóf) Katinka barátja, szépreményű riporter s örök vesztes.

A groteszk történetet fokozza még a gyászhuszár megjelenése a színen egy koporsóval (Csathó Norbert) s – ami a hetvenes években egy új lakásban éppoly abszurd, mint a temetkezési munkatárs színre lépése –, a telefonszerelő (Pilisy Attila) megérkezése. Korosztályos társaim emlékeznek: egykor éveket kellett várni egy telefonvonalra.

A kulcskeresők hol belül, hol kívül reteszelik be a zárat, és zárják be magukat: s hol másnál, hol maguknál nem lelik a kulcsot. Eközben Bolyongó, aki néha titokban telefonozik, néha hívásokat vár, fontos feladatot teljesít: kérdéseivel meggyőzi a kétkedőket, eloszlatja az előítéleteket. Kiderül, hogy az utasokkal a gépét szerencsétlenül földre tevő Fóris egy valóságos hős, hogy az elrontott házasság megjavítható, hogy a meghiúsult frigy a várva-várt, Nobel-díjas utassal nem is olyan nagy baj, hiszen eltitkolt magas vérnyomása volt az illetőnek, s hogy Katinka mégiscsak szereti apját és felnéz rá, miként a felesége, Nelli is, aki megvigasztalódik, és új perspektívákat lát annak karjaiban.

Csurulya Csongor rendező már tavaly is színre vitt egy ígéretes előadást (Különóra), s most is a feszes és együttes munka jellemezte színészvezetését. A jól használható játéktér is a rendező érdeme, az egész előadást szeretetteljes humor és lendület jellemzi. Lisztóczki Péter (Fóris) ritkán vállal főszerepet, pedig fizikailag és szöveges szerepében is illúziókeltő. Egyaránt „hozza” az eszményíthető főhőst és a tévedésekre hajlamos közembert. Dimanopulu Afrodité most is megbízható, fegyelmezett a szerepében, ő is kétféle arcát mutatja. Várhelyi Dénes remek e karakterszerepben is. Nagy Fruzsina Lilla intellektuális színésznő, nagy reménysége a társulatnak. Misurák Tünde jó humorával, életvidám természetével tűnt ki. A főszereplő mégis a Bolyongó – Fehér István. Lenkey orvosaként is láttuk érdemeit, s a mesejátékbeli szerepei is bizonyítják, csak az ilyen elmélyült szerepelemzéssel, sokszínű technikával lehet a karaktert ábrázolni.

A Kulcskeresők sikeres előadás. Érdemes néha az ilyen írózsenik gondolatainál megtorpannunk egy pillanatra. Örkény bölcsen és szarkasztikusan szólít életünk és helyzetünk elemzésére. A hetvenes években az egész társadalom a kulcskeresés állapotában volt, most ki-ki egyénenként is hozzáláthat a saját kulcsa megtalálásához.