Kiderült

2024.05.17. 22:27

Arne Slot lesz a Liverpool vezetőedzője

A jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.

MW

Arne Slot, a Feyenoord vezetőedzője a csapat rotterdami sajtóértekezletén 2023. október 24-én, az SS Lazio ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában játszott mérkőzés előtti napon

Forrás: MTI/EPA/ANP

Fotó: Olaf Kraak

A szakember ezt maga jelentette be pénteken sajtótájékoztatón. 

A 45 éves Slot 2016-ban a Cambuurnál kezdte edzői pályafutását, 2017-ben az AZ Alkmaar másodedzője, majd 2019 nyarától vezetőedzője lett, a Feyenoord innen vásárolta ki, s lett a rotterdamiak trénere 2021 nyarától. 

Az idén a holland élvonalban biztosan a második helyen záró együttest mostanáig 149 mérkőzésen dirigálta, amelyek közül 23 vereség és 29 döntetlen mellett 97-et megnyert, s amellyel tavaly holland bajnok lett, idén pedig megnyerte a Holland Kupát.

 Az 56 éves Klopp januárban jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Liverpooltól, amelyet 2015 októbere óta irányított, s amellyel a többi között Bajnokok Ligáját, bajnoki címet, FA Kupát és ligakupát is nyert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában