Kifejtette a véleményét

2022.04.24. 13:25

Schiffer András elfelejtené a "baloldali értelmiséget"

Puzsér Róbert korábbi publicisztikájára reagált.

„Kedves Robi, mi lenne, ha előbb a »balliberális értelmiséget« felejtenénk el végre?” – tette fel a kérdést Schiffer András Puzsér Róbertnek, aki korábbi publicisztikájában a balliberális értelmiség választási eredményre adott téves magyarázatát elemezte. Ebben Puzsér úgy fogalmazott: „Hat romlott, hazug és semmirekellő párt túszul ejtette az ellenzéki politikát.”

Schiffer a reagálásában közölte, hogy kiket kellene elfelejtenie a baloldalnak: 

Azokat, akik harminc éve »tudják, merik, teszik«. Azokat, akik tizenkét éve tartják túszul az ellenzéki politikát. (…) Azokat, akik úgy gondolják, előjoguk van megmondani, hogy mi a kultúra és a tudomány, kiből lehet színész és író, közgazdász és szociológus ebben az országban.

A korábbi országgyűlési képviselő szerint azokat is maga mögött kellene hagynia a baloldalnak, akik két diktatúrázás között simán elfogadják az állami támogatást, valamint azokat is, akik az elmúlt két évben minden további nélkül ledobták magukról a liberális gúnyát, és amikor éppen nem az „illiberális fasiszta diktatúráról” írtak cikkeket külföldi lapokba, még több jogkorlátozást követeltek Orbántól.

Azokat, akik szívesen konferenciázgatnak a baloldalról, de valahogy mindig csak elitcsoportok privilégiumai mellett sikerül kiállniuk. Azokat, akik 2019-ben tudományosan kimutatták, hogy az összefogás majd aktivizálja a párt nélküliek kritikus tömegét. Azokat, akik 2021-ben meggyőződéssel hirdették, hogy a »csalódott fideszesek« hozzák el a kormányváltást

– írta a volt országgyűlési képviselő, majd folytatta:

Azokat, akik 2007-ben még Gyurcsány tb-privatizációs ámokfutása mellett petícióztak, majd 2021 őszén Gyurcsányban találták meg az ellenzéki siker egyetlen akadályát. Azokat, akiknek a rossz minőségű identitáspolitikai importjától, jóemberkedésétől milliók idegenkednek. Azokat, akik ezeket a milliókat – jó esetben is – megtévesztett agymosottnak látják. Azokat, akik számára Magyarország akkor sikeres, ha gondolkodás nélkül idomul külhatalmi elvárásokhoz. Azokat, akik az összefüggéskeresőket gond nélkül összeesküvéselmélet-hívőknek bélyegzik, a globális kapitalizmus piszkos játszmáinak leleplezését pedig féknyúznak. Azokat, akik mindig másokon kérik számon a teljesítményelvet.

Borítókép: Schiffer András (Fotó: Kurucz Árpád)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában