Találkozás

2023.06.10. 07:00

Spanyolul beszélgetett Ferenc pápával a magyar szerzetes

Az idős jezsuita közösségeket és templomot is épített Dél-Amerikában - írja a Mandiner.

Mw

Ott szolgált, ahol a szentatya teológiát tanult

Forrás: jezsuita.hu

Anyanyelvén, spanyolul beszélgetett Ferenc pápával Csókay Károly, amikor a Szentatya a budapesti látogatásán magyarországi rendtestvéreivel, a jezsuitákkal is találkozott. A 97 éves szerzetes, aki most Miskolcon szolgál, a Mandinernek mesélte el, milyen közös pontok voltak az életében a pápával. 

Spanyolul üdvözöltem a Szentatyát, és ő rögtön odahívott, hogy honnan tudom a nyelvet. 

Mondtam, Chilében voltam, és örömmel válaszolta, hogy ő pedig Chilében végezte a teológiai tanulmányait – idézte fel Csókay Károly. – Elmondtam, hogy Chilében először egy népmisszióban vettem részt, aztán bányalelkész voltam, végül Santiago külvárosában lelkipásztorkodtam.

A népmisszió segít megújítani a katolikus közösségek életét, a világháború előtt bevett dolog volt a magyar egyházban is. 

Ilyenkor több missziós atya jött a plébániára öt-tíz napra, és a kötött rendben tartott szónoklataik a hittani kérdések összes alapvető igazságát tartalmazták. Találkoztak a közösség minden korcsoportjával – ismertette az idős szerzetes. 

 

„Chilében a rádióban is hirdettük az igét, hogy mit vár tőlünk Jézus, hogy a mindennapi életben kapcsolatban legyünk vele. De klasszikus módon is tartottam a népmissziókat, elmentem lóháton egy-egy hétre a legszegényebbek, a zsellérek és parasztok közé. Nekik nincs saját papjuk sem, mindig nagy örömmel fogadtak, jól ment ez a munka. Pedig nem volt könnyű, gyakran mínusz harminc fok volt a hegyek közt”

 

– emlékezett vissza.

Végiglátogattam minden családot, a gyerekeknek hittant tartottam, esténként missziós beszédeket mondtam a szentmise keretében. Tanítottam őket imádkozni, buzdítottam őket arra, hogy bízzanak a Jóisten szeretetében. A misszió ünnepi szentmisével zárult, amit népünnepély követett – mondta.

Csókay Károly elmesélte azt is, hogy utána Santiago külvárosába került, ahol nem volt templomuk, de az egyik hívő szólt, hogy bontanak egy raktárat, amely fapanelekből áll, az igazgató biztosan ad belőle. Azokból építettek a hívők egy fapanel kápolnát. Később egy festőművésznő ingyen festett az oltár mögé egy szép Krisztus-képet, majd egy építészmérnök segített, és egy éven belül felépült a templom, mindez a közösséget is összekovácsolta.

A szerzetes szerint – amint azt látogatásakor Ferenc pápa is kiemelte – fontosak az egyháznak az új generációk.

 Csókay Károly hangsúlyozta, hogy a fiataloknak az igazi apostolai maguk a fiatalok tudnak lenni. Ha a Jóisten meghívja őket erre a feladatra, segíteni kell őket, hogy nagylelkűen be tudják tölteni ezt a hivatást.

Az eredeti cikket ITT olvashatja el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában