Döntés

2024.05.24. 18:19

A bíróság fenntartja Ilaria Salis bűnügyi felügyeletét

A Fővárosi Törvényszéken három tanút hallgattak meg, majd a tárgyalóteremben levetítették a szélsőbaloldali támadásról készült felvételeket.

MW

Ilaria Salis a Fővárosi Törvényszéken

Forrás: AFP

Fotó: Kisbenedek Attila

A tanúk meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a szélsőbaloldali támadás miatt indult büntetőper, miután megszüntették az elsőrendű vádlott, az olasz származású Ilaria Salis letartóztatását. A másodrendű vádlott ügye már másodfokon van, a harmadrendű vádlott pedig nem jelent meg a tárgyaláson, ezért csak Salis ült a vádlottak padján.

Magyar György, Salis védőügyvédje azt kérte, hogy halasszák el a mai meghallgatást, amíg le nem fordítják a védekezéshez szükséges dokumentumokat. A védelem kérését a bíróság elutasította, mivel tájékoztatták a vádlottat és a védelmet a mai tárgyalásról, indítványukat csak ma terjesztették elő, a tolmács pedig mindent lefordít nekik.

Kegyetlen támadás

Az első tanú, aki maga a sértett volt, elmondta, hogy 2023. február 10-én Budakesziről indult munkába, a Széll Kálmán térről Gazdagrét végállomásra utazott volna egy busszal. A buszon hátulról egy fiatal szőke nő megkérdezte tőle, hogy megy-e a kitörés túrára, mire ő nemmel felelt, majd leszállt és a postára akart menni. 

A nő eltűnt, a sértett bement a postára, majd elindult a munkahelye felé, amikor négy-öt lépés után viperával kezdték ütni a fejét hátulról. Próbálta védeni az arcát, maga körül maszkos arcokat látott, akikről nem tudta, hogy kik és miért támadtak rá. Amikor megpróbált felülni, mert alábbhagyott az ütlegelés, akkor kapta a paprikaspray-t az arcába, közben a mellette lévő üzletből kijöttek neki segíteni, mire a támadók elszaladtak. Utólag tudta meg, hogy nyolcan támadtak rá.

A fején hét sérülés keletkezett, amit összesen 24 öltéssel varrtak össze, három bordája is eltört, amit akkor még nem is érzékelt.

Ömlött a fejéből a vér, elmondása szerint manapság ritkán, de még mindig érzi a támadás nyomait. A sértett tízmillió forintos kártérítést követel az elsőrendű vádlottól, annak több mint egyévi kamataival együtt.

A megtámadott férfi a bíróság kérdésére elmondta, hogy bomber dzsekit és katonai bakancsot viselt aznap. Ahogy a nyomozati vallomásából kiderült, egy íjász-hagyományőrző klub tagja, ezért jár katonai ruhákban. Az ügyészség kérdésére elmondta:

a mai napig derült ki, miért támadták meg, később jutott tudomására, hogy valószínűleg a ruházata miatt.

Ezután a szélsőbaloldali támadásról készült felvételeket vetítették le a tárgyalóteremben, ami ekkor teljesen elcsendesedett. A felvételek lejátszása után Magyar György kijelentette: a támadók nem okoztak életveszélyes sérülést. 

A második tanú elmondta, hogy egy idősebb személy rohant be hozzá a boltba, mert egy fiatal férfit vertek az utcán. A tanú azt látta, hogy a földön fekvő férfit rugdossák, majd egy, a csoporton kívül álló nő mondott egy szót, amire a többiek egy irányba kezdtek futni.

Miután az elkövetők elfutottak, a vezénylő nő elővette a méretes paprikaspray-t, amit az áldozat arcába fújt.

A tanú befutott az áruházba az elsősegélydobozért, és hogy azonnal mentőt hívjanak. Elmondta azt is, hogy az áldozat a támadás után zavartnak tűnt, több helyen vérzett a feje. Az események hatására a tanú, aki a sértett közelében lévő másik boltban dolgozott, sokkos állapotba került.

A tanúk meghallgatása után a tárgyalás azzal zárult, hogy a bíró a következő tárgyalást szeptember 6-ra tűzte ki, amikor orvos szakértőt és további tanúkat fognak meghallgatni, ítélet novemberben várható. 

A bíróság fenntartotta Ilaria Salis bűnügyi felügyeletét, a szélsőbaloldali nőnek a tegnap elrendelt nyomkövetőt továbbra is viselnie kell, a harmadrendű vádlott esetében viszont megszüntette ezt a kötelezettséget, mert a bíró szerint a szökés-elrejtőzés veszélye nála nem áll fenn. Egy esetleges szökés esetén a Salisért kifizetett 16 millió forint óvadék el fog veszni – jelentette ki a tárgyalást vezető bíró.

Rétvári Bence: Az Antifa mozgalom velejárója az erőszak

A bíróság döntése nyomán került bűnügyi felügyelet alá, házi őrizetbe Ilaria Salis. Ez nem azt jelenti, hogy újra szabadon mászkálhat Budapest utcáin, hanem csak a bíróság által kijelölt ingatlanban tartózkodhat – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a bíróság elrendelte a szélsőbaloldali támadássorozat első számú vádlottjának szabadlábra helyezését, miután családja letette a 16 millió forintos óvadékot. Az olasz nő most lábán nyomkövető bokaperecet visel, és a tárgyaláson kívül a megadott budapesti címén kell tartózkodnia.

Rétvári Bence hangsúlyozta: abban az esetben, ha megszegné a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait, Salisnak súlyos jogi következményekkel kell számolnia. Enyhébb esetben pénzbírsággal sújtható, súlyosabb esetben a házi őrizetből visszakerül a börtönbe. Ha pedig megszökik és megpróbálja kivonni magát a büntető eljárás alól, akkor fogolyszökést követ el, ami önálló bűncselekmény és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – fejtette ki az államtitkár. 

A törvénytisztelő és békés polgárokat felháborítja, hogy Ilaria Salis egy szélsőbaloldali párt jelöltjeként indul az európai parlamenti választáson. Egy erőszakos bűnözői csoport tagja nem méltó arra, hogy az európai polgárokat képviselje. Mit képviselne, az utcai erőszakot, a fizikai agressziót, az ártatlan áldozatok ellen folytatott embervadászatot? - tette fel a kérdést Rétvári.

Az államtitkár szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy az Antifa-ügyben erőszakos bűnözők, embervadászok ellen folyik az eljárás. Nincs olyan ideológia, amely indokolná, hogy valaki hátulról, aljas módon, fényes nappal támadjon áldozataira. Az Antifa mozgalom velejárója az erőszak, célja, hogy a jelenlegi társadalmi rendet lebontsa, ezért a legszigorúbban kell fellépünk az utcai erőszak ellen. Megvédjük a magyar emberek békéjét és biztonságát – jelentette ki Rétvári Bence.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában