30°
28°
17°
Fotó: Vadim Ghirda / MTI/AP

Az európai alapértékek védelmére bíztatták Romániát

Románia január elsejétől kezdődően fél évre vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A hivatalos nyitórendezvény alakalmából az uniós intézmények vezetői, és az Európai Bizottság tagjai egy ünnepi hangversenyen vettek részt, pénteken pedig az EB elnöke a román államfővel és miniszterelnökkel egyeztet a román elnökségre váró feladatokról.

Az emberi jogok, a jogállamiság melletti kiállásra, a korrupció elleni harc folytatására, az európai alapértékek védelmére bíztatták Romániát az Európai Unió vezető tisztségviselői csütörtökön Bukarestben, a román uniós elnökség hivatalos nyitórendezvényén. A házigazdák – pártállástól függetlenül – Románia európai elkötelezettségét hangoztatták.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke román nyelven mondott beszédében kifejezte reményét, hogy Románia mindent megtesz Európa érdekeinek, és értékeinek védelmében. Arra kérte a románokat, hogy ugyanolyan eltökéltséggel védjék hazájukban és egész Európában a szabadságot, tisztességet, a közélet tisztaságát és a törvényességet, mint ahogyan 1986-ban a Steaua futballklub kapusa a Barcelona elleni döntőn kivédett négy büntetőrúgást, európai bajnoki győzelemre juttatva a román csapatot.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke azt hangoztatta: Románia már rég kiérdemelte, hogy a schengeni övezet tagja legyen és felszólította ennek akadályozóit, tegyék lehetővé, hogy a célkitűzés a román elnökség idején teljesüljön.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – a korábbi súrlódásokra is utalva – Brüsszel támogatásáról biztosította a román uniós elnökséget. Azt is leszögezte: az Európai Unió nem köthet kompromisszumokat, ami a jogállamiságot, a demokráciát illeti.

A házigazdák nevében elsőként felszólaló Klaus Iohannis román államfő úgy vélekedett: az idei év első fele meghatározó lesz az Európai Unió jövője szempontjából. Iohannis a román uniós elnökség előtt álló kihívások közül a brit kilépést, a migráció kérdését és az Európa közvetlen szomszédságában lévő biztonsági kihívásokat emelte ki. A román uniós elnökség idején újul meg az Európai Parlament is, és megkezdődik a következő többéves költségvetés előkészítése is – tette hozzá.

A szociálliberális bukaresti kormánnyal nyílt konfliktusban álló jobboldali román elnök azt ígérte, országa felelősségteljesen, gyakorlatiasan fogja feladatait ellátni, és reményét fejezte ki, hogy a májusi nagyszebeni csúcstalálkozón egy erős és egységes unió jövőképét fogják felvázolni.

Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök felidézte, hogy 2007-ben az ő miniszterelnöki mandátuma idején vált Románia az EU tagjává. Úgy vélekedett: Romániának minden tekintetben sikerült európaivá válnia, kivéve az államhatalom „büntető” intézményeit, amelyek szerinte nem hajlandók lemondani a kommunista időszakban élvezett előjogaikról.

A rendezvény nagy hiányzója, Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök helyett a képviselőház nevében Florin Iordache alelnök köszöntötte a brüsszeli vendégeket. Országa szuverenitását is hangoztatva, leszögezte: nem tudja elképzelni Romániát az EU-n kívül, és a szociáldemokrata kormánytöbbség európai elkötelezettségéről biztosította Brüsszelt.

A szónoklatok sorát záró Viorica Dancila miniszterelnök azt ígérte: az uniós elnökség idején kormánya „méltósággal” vezeti majd Európát, és mindent megtesz azért, hogy Románia megkapja azt a tiszteletet, amelyet érdemel. A román uniós elnökség a kohéziót tűzte zászlajára és azt reméli, hogy mandátuma végén az EU egységesebb, erősebb és összetartóbb lesz – hangoztatta a kormányfő.

Borítókép: A bukaresti Román Athenaeum hangversenyterem épületére a román nemzeti színeket vetítik az Európai Unió soros román elnökségének ünnepélyes megnyitása előtt, 2019. január 10-én

Hozzászólások

Európa Játékok
Nyolcaddöntős csapatvereséggel zárták a cselgáncsozók az EB-t
Úzvölgyi katonatemető / 7 perce
Tárgyalóasztalhoz ülnek a román és a magyar védelmi tárca szakértői
Szerdán tartanak megbeszélést Bukarestben a katonai temetők kérdéséről, különös tekintettel az úzvölgyi hősi temető helyzetére.
Gyász
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk és dédnagyapánk FITALA ENDRE életének 89. évében 2019. június 14-én, csendesen örök nyugalomra szenderült. Temetésére kívánsága szerint, szűk családi körben került sor az egri Hatvani temetőben. A gyászoló család
Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanya, nagymama Nagy Kálmánné szül. Cseh Margit életének 77. évében elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temető kápolnájában 2019. június 27-én 14 órakor lesz. Gyászolják: fia, menye, unokái.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kaknics Lászlóné szül. Bodó Mária a Finomszerelvénygyár volt dolgozója életének 82. évében elhunyt. Temetése az egri Rozália temetőben 2019. június 26-án, 13.30 órakor lesz, a gyászmisét követően. A gyászoló család
Dr. GÁL JÁNOSNÉ (Anima) élt 77. évet. Temetése a Pétervásárai temetőben 2019. június 27-én, 14.30 órakor a gyászmisét követően. A gyászoló család
Köszönjük mindazoknak, akik szeretett édesanyánk Sztankovics Béláné, született Vitkóczi Margit temetésén részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik TÓTH ISTVÁN temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. PUSKÁS IMRÉNÉ Marika Néni életének 85.évében elhunyt. Temetése 2019. június 21-én, 11 órakor az egri Kisasszony temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésén megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló fia és unokái
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk özv. NYILAS JÓZSEFNÉ életének 81. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. június 21-én, 11 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Előtte 10.30 órakor gyászmise. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VINCZE JÓZSEFNÉ sz. Simon Erzsébet elhunyt. Temetése szűk családi körben történik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KORÓZS JÓZSEF életének 80. évében elhunyt. Temetése a felnémeti temetőben 2019. június 20-án 15 órakor lesz. Egyúttal köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
A gyászoló család mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik szerették, tisztelték, ismerték, hogy Kozsda András szeretett édesapánk és a horti termelőszövetkezet egykori elnöke 2019. június 11-én elhunyt. Hamvait búcsúztató szertartás keretében 2019. június 20-án 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a herédi temetőben.
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa és gyermek TÓTH ISTVÁN türelemmel viselt hosszú betegség után életének 34. évében elhunyt. Temetése 2019. június 20-án, 14 órakor a demjéni katolikus temetőben lesz. Engesztelő gyászmise 13.30 órakor a katolikus templomban . Gyászoló felesége, gyermekei, szülei és testvére
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOCSI LAJOSNÉ életének 85.évében elhunyt. Temetése a Pétervásárai temetőben lesz 2019. június 21-én 15.30 órakor a gyászmise keretein belűl. A gyászoló család
"Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Éltem- és ebbe más is belehalt már." (József A.) Megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy szeretett Édesanyánk, Sztankovics Béláné, született Vitkóczi Margit kömlői lakos, életének 78. évében hosszan tartó betegség után, csendben elhunyt. Búcsúztatása 2019. június 20-án, csütörtökön, délután 14 órakor lesz a kömlői Katolikus temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik Nagy Árpádné szül. :Penderik Margit tanító néni Búcsúztatásán részt vettek, utolsó útjára elkísérték és mély fajdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették , hogy özv. PUSKÁS IMRÉNÉ Marika néni életének 85. évében elhunyt. Temetése 2019. június 21-én 11 órakor az egri Kisasszony temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a család gyászában osztoznak. Gyászoló fia és unokája
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FICSOR TIBOR életének 80. évében elhunyt. Temetése 2019. június 18-án, 16 órakor lesz a parádi temetőben. Előtte engesztelő szentmisére kerül sor. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy TURCSÁNYI ELEMÉRNÉ szül.Szalai Rozália életének 87. évében elhunyt. Temetésére 2019. június 19-én, 10 órakor az egri Kisasszony temetőben kerül sor. Lelki üdvéért engesztelő szentmise 9.30 órától a temető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÁSZÁR ERNŐ varrógépműszerész, vitorlázó repülő oktató, motoros repülő 2019. június 8-án életének 94. évében váratlanul elhunyt. Hamvait 2019. június 18-án 11 órakor az egri Hatvani temetőben helyezzük örök nyugalomba. Gyászolják: felesége, fia, testvérei, unokái, déd és ükunokái és repülős barátai
Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BURJÁN GÁBORNÉ Szilotai Zsuzsanna életének 62. évében elhunyt. Temetése 2019. június 14-én, 16 órakor az egri Lajosvárosi temetőben polgári szertartás szerint lesz. A gyászoló család
pancser munka / 27 perce
Vidámparki körhinta figurává restauráltak egy ötszáz éves szobrot
elismerés / 32 perce
Bagi Iván és Nacsa Olivér kapta a Karinthy-gyűrűt
fejlesztés / 37 perce
Teljes hosszában és szélességében megújult az egri Stadion utca
Heol
megmenekültek / 42 perce
Életveszélybe került Vlagyimir Klicsko és családja
Ha a szülő nem figyel / 1 órája
Forró kocsiban rekedt gyerekek életét menti a csúcstechnika
egy virágzó negyed maradványai / 1 órája
Kibővítették az Akropolisz Múzeumot