13°
21°
10°

Halálra gázolt egy embert a vonat Zalaegerszegen

Kommentek

Legolvasottabb

1
Halálos motorbaleset Erdőkövesd közelében – Fotóval
2
Élete bikáját ejtette el a verpeléti vadász
3
Lángoló autó Egerben, a helyi amerikaifoci-csapat segített
4
Kigyulladt egy raktár a vasútállomáson: több gázpalack felrobbant
5
A gyerekeket már nem merik kivinni a szabadba
LABDARÚGÁS
B. Cs.
Farkas Ádám először a Lučkóban
Bajnokok Ligája / 53 perce
Nem bírt a Dortmund az APOEL-lel
A Real Madrid és a Tottenham Hotspur szintén döntetlent játszott, a Manchester City legyőzte a Napolit.
Gyász
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett férj Horváth László (Finomszerelvénygyár alapító tagja) életének 89. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2017. október 19-én 15.30-kor az egri Hatvani temetőben, előtte 15 órakor engesztelő gyászmise. Egyben köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak Felesége és a gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vass Lászlóné, született Bodnár Anna, életének 90. évében elhunyt. Temetése 2017. október 19-én lesz 12 óra 30 perckor a Hatvani temetőben. A gyászoló család
,,Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra Te soha meg nem haltál." Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk hogy a drága nagymama, dédimama, testvér, Gacsó Lászlóné türelemmel viselt hosszú betegség után, életének 94. évében elhunyt. Temetése 2017. október 20-án, 16 órakor az egri Barátok templomában lesz. Gyászolják unokái, dédunokái,testvére és menye
Csillagok háborúja / 3 órája
Megvan, mi lesz a Han Solo-film címe
LABDARÚGÁS / 4 órája
Atomtrió elöl: Bartha, Vadnai, Lázár
Heol Sport
VÍZILABDA / 4 órája
Games: Biros személye sokat nyomott a latba
F. B.
KÉZILABDA / 4 órája
FSC: otthon is idegenül a nők
S. K.
múltidéző / 4 órája
A gyöngyösi iskolák államosítása következett
Tallózta: Szilvás István
könnyed falatozás / 5 órája
Így kímélheti a gyomrát