Hallgassa élőben!
Fotó: Tranzit-Food Kft.

Magyar családi cég nemzetközi terjeszkedése

A piacok jelentős átrendeződése figyelhető meg, és az, hogy aki kimarad, az lemarad.

„Amikor tavasszal a világjárvány beütött, a Tranzit Csoport tulajdonosai teljes egyetértésben két döntést hoztak: a beruházások zavartalan folytatása, illetve a világjárvány káros hatásainak a finanszírozhatósága érdekében 5,5 milliárd forintos tőkeemelést hajtanak végre, valamint, hogy a tulajdonosok lemondanak az osztalék-kifizetésről” – erről Szabó Ákos, a víziszárnyasban piacvezető, és idén mintegy 70 milliárd forint árbevételt elérő Tranzit Csoport vezérigazgatója beszélt.

„One man show”

„A Tranzit Ker-t édesapám 30 éve 200 ezer forintból alapította. Egyetlen forint állami vagyont nem privatizáltak, mindenhez piaci alapon jutottak hozzá, soha nem voltak állami megrendeléseik, mégis megcsinálták; a cégcsoport ma évi 2 millió libát, 10 millió kacsát, 15 millió csirkét dolgoz fel, több mint 60 állattartó telepet működtetünk, két vágóüzemünk, három tovább feldolgozó üzemünk, két takarmánykeverőnk és saját keltetőnk van. Cégcsoport szinten 1800 alkalmazottal rendelkezünk” – lapozta fel a családi kalendáriumot Szabó Ákos, aki a sikeres generációváltást követően foglalhatta el 2013-ban édesapja vezérigazgatói székét a cégcsoport élén. Ákos úgy emlékszik, hogy a kezdetek kezdetén a cég kvázi „one man show-ként” (egy ember műsoraként) működött, de néhány év múltán be kellett látniuk, hogy egy ilyen dinamikusan fejlődő családi vállalat bizony többszintű vezetést és osztott felelősséget kíván a tulajdonosoktól és a bizalmasaiktól. Az új szisztéma kiépítése 2017-ig tartott.

A magas feldolgozottságú termékek iránt folyamatosan nő az igény
Fotó: Tranzit-Food Kft.

Egymásra találtak

A Tranzit Ker után, mely cég kizárólag termeltetéssel foglalkozott, 2009-ben megalapították a Tranzit Food-ot, melynek profilja (a nevéből is adódóan) az élelmiszeripar lett. 2016-ban érdekeltséget szereztek a csirke-üzletágban is, és azzal kellett szembesülniük, hogy a Tranzit Csoport nemzetközi kontextusban kicsinek már nagy, nagynak viszont még kicsi. – Eljött a pillanat, amikor (főként versenyhivatali szempontból) Magyarországon további cégfelvásárlásokban már nem gondolkozhattunk, ezért elérkezettnek láttuk az időt a külföldi terjeszkedésre. Hamar kiderült azonban, hogy a külföldi terjeszkedésnek nem pusztán a kihelyezhető tőke nagyságrendje, hanem az ottani helyismeret, illetve a külföldi invesztíciókhoz szükséges speciális tudás hiánya is a gátja. Éppen ott tartottunk az álmunk kergetésében, hogy az értéktőzsdén keresztül majd elegendő forráshoz jutunk, amikor egy közös ismerős felhívta a figyelmünket a francia LDC Csoportra. Kiderült, hogy valójában az LDC is egy családi vállalat és alapvetően partnerségben gondolkoznak. Eszünk ágában se volt eladni a prosperáló cégünket, egy közös vállalat létrehozásában azonban láttunk fantáziát. Kiderült, hogy a két cég filozófiája és értékrendje is lényegét tekintve azonos, ráadásul ők rendelkeznek azzal a speciális tudással, ami a külföldi invesztícióhoz kell. Ezért nyugodt szívvel írtuk alá a szerződést, mellyel létrehoztunk egy közös nemzetközi vállalatot, a menedzsment-jogok azonban továbbra is a családunkat illetik meg – fogalmazott Szabó Ákos vezérigazgató, hozzátéve, hogy a francia-magyar közös vállalatnál minden döntés kizárólag a tulajdonostársak teljes egyetértésével születhet meg.

Borítókép: Szabó Ákos vezérigazgató, Szabó Miklós cégalapító és Szabó Dóra igazgatósági tag

Hozzászólások

hirdetés
A Dal 2021 – Erős egyéniségek alkotják a zsűrit
jóval korábban
Már most megjelentek az első allergén növények pollenjei
tárgyalások után / 3 órája
Félévkor további egy százalékkal emelkedhet a minimálbér
Bodó Sándor szerint nehéz és hosszú tárgyalássorozaton vannak túl, ami a nehéz gazdasági helyzettel magyarázható.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, özv. SZENTESI LÁSZLÓNÉ szül. Müller Ildikó elvesztése miatti fájdalmunkat részvételükkel, együttérzésükkel enyhíteni igyekeztek. Emlékét szívünkban őrizzük. A gyászoló család
A világon legszeretettebb feleség és édesanya VISONTAI LÁSZLÓNÉ szül. Trezsenyik Mária életének 85. évében meghalt. Emlékezzünk rá 2021. január 28-án, 17 órakor a lajosvárosi templomban tartandó szentmisén. Soha nem feledünk. Gyászolja szertő férje és fia
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy PAPP JÁNOSNÉ Margó néni türelemmel viselt súlyos betegség után 2021. január 17-én elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben történik. Emlékét örökre megőrizzük. A gyászoló család és barátok
Fájdalommal tudatjuk, hogy Édesanyánk özv. MEZŐ JÓZSEFNÉ szül. Kiss Margit életének 82. évében 2021. január 19-én csendesen eltávozott. Temetése 2021. január 27-én szerdán 14.30 órakor lesz az egerbaktai temetőben. A gyászoló család
Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY ZOLTÁNNÉ szül. Bocsi Mária a szeretett édesanya, nagymama, életének 79. évében 2021. január 18-án elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2021. január 28-án 14.30 órakor lesz. Előtte gyászmise 14 órakor. Gyászoló fia, menye, unokái
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MAGYAR SÁNDORNÉ szül. Tóth Erzsébet temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy szeretett férjem TAKÁCS GYÖRGY VENDEL életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. január 27-én 14.30 órakor az egri Hatvani temetőben. Előtte engesztelő gyászmisét tartunk a temető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZILVÁS ISTVÁNNÉ ( Bácsó Piroska ) áldott szíve életének 98. évében megszűnt dobogni. Drága halottunkat szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Ezúttal mondunk köszönetet a Heves Megyei Harmónia ESZI egri, Petőfi utcai idősek otthona vezetőinek, ápolóinak és munkatársainak azért a figyelmes és odaadó gondoskodásért, amellyel szerettünket rövid ott tartózkodása során körülvették. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SEFFER IVÁN volt finomszerelvénygyári dolgozó temetésén rész vettek. Köszönjük a szép koszorúkat, virágokat, az együttérző megható szavakat és üzeneteket, amelyekkel bánatunkban osztoztak, szomorúságunkat enyhítették. A gyászoló család
Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudtjuk, hogy felejthetetlen Édesanyánk TÓTH SÁNDORNÉ szül.Tamasi Anna életének 99. évében 2021. január 17-én elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2021. január 22-én 9.30 órakor lesz. Előtte gyászmise 9 órakor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, szeretett nagymamánk, unokatestvérem, rokonunk, barátunk özv. SZENTESI LÁSZLÓNÉ szül. Müller Ildikó tanárnő tragikus hirtelenséggel jött betegség után életének 79. évében, 2021. január 11-én örökre elaludt. Temetése 2021. január 26-án, kedden 14.30 órakor lesz az egri Rozália temetőben. A temetést megelőzően, 14 órától gyászmisét tartunk a temető kápolnájában. Gyászolják lányai, unokái, rokonai és barátai.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik özv. SZAKÁL ISTVÁNNÉ temetési szertartásán részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZAMOSI GÁBORNÉ szül. Nagy Mária tanárnő életének 88. évében elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2021. január 21-én 14.30 órakor lesz. Előtte a temető kápolnájában engesztelő gyászmisét tartunk. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Korózs Frigyes (a Felső Magyarországi Vendéglátó Vállalat nyugdíjasa) életének 89. évében 2021. január 11. napján örök nyugalomra tért. Temetését az egri Hatvani temetőben január 22-én pénteken 11 órakor tartjuk. (gyászmise 10:30 kor a temető kápolnájában) Lánya, veje, unokái, dédunokái.
Fájdalommal tudatjuk, hogy Édesapánk Dr. Juhász Lajos a Heves Megyei Bíróság nyugalmazott tanácselnöke, nyugalmazott bírósági főtanácsos életének 101. évében elhunyt. Temetése 2021. január 20.-án 11 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatom, hogy drága Édesanyám, aki annyit dolgozott értünk: Szökő Miklósné (Molnár Erzsébet) a Kék Ibolya Honvéd Népdalkör alapító tagja, az Egri Csillagok Népdalkör tagja, életének 89. évében, 2021. január 08-án örökre megpihent. Rövid búcsúztatása 2021. január 22 -én 14 óra 30 perckor az egri Kisasszony temetőben lesz, előtte 14 órától a temető kápolnájában engesztelő gyászmisét tartunk. Gyászolja szerető lánya, drága unokái, dédunokái, menye és veje.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. CZEGLÉDY OTTÓNÉ életének 77. évében 2021. január 3-án váratlanul elhunyt. Temetése 2021. január 22-én, 14 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Gyászolja lánya, fia és családja " Váratlanul ért halálod, Búcsú nélkül mentél el, Aludd szép örök álmod, Soha nem felejtünk el."
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MACSINKA RÓBERT ISTVÁN temetési szertartásán részt vettek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik DR. PATKÓ GYÖRGY fizikus, főiskolai tanár temetésén részt vettek. Köszönjük a sok szép koszorút, virágot, az együtt érző, megható szavakat és üzeneteket, amelyekkel bánatunkban osztoztak, szomorúságunkat enyhítették. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR SÁNDORNÉ szül. Tóth Erzsébet életének 82. évében elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2021. január 21-én, 10 órakor lesz. A gyászoló család
hosszabbítás után / 4 órája
Ötödik helyen zárt a magyar férfi kézilabda-válogatott
szívszorító / 5 órája
Kétszer megerőszakolták, öngyilkosságot kísérelt meg a fiatal magyar rapperlány
nem is gondoltuk volna / 7 órája
Vigyázat! Ezért lehet veszélyes a kézfertőtlenítő a gyerekekre
érvényesítik a szerződést / 7 órája
EU-biztos a vakcinákat visszatartó AstraZenecának: ez a sarki hentesnél működhet, az unióban nem
garantált minőség / 8 órája
Az orosz vakcina minden gyártási tételét ellenőrzi a hatóság
őszinte vallomás / 9 órája
Aludni sem tud az Exatlon miatt Szabó Franciska édesapja