Ön is támogathatja az Egyház társadalmi szerepvállalását!

„Egyből segít!” hirdeti a Magyar Katolikus Egyház egyszázalékos kampányának mottója. A szójáték utal a segítségnyújtásra, szolidaritásra, ugyanakkor felhívja a figyelmet a jövedelemadó egy százalékának felajánlására is. A Magyar Katolikus Egyház a társadalmi szerepvállalásával kíván segíteni a rászorulókon, szolgálatai négy fő területre összpontosulnak: a hitéletre, a családok támogatására; az oktatásra; illetve a karitatív tevékenységekre.

 

1. LELKI KÖZÖSSÉGET ADUNK!

A katolikus hitélet nem csak a liturgikus eseményeken való részvételt jelenti, hanem lelki támogatást nyújt egy életen át: az élet kezdetétől a földi életünk útjának befejezéséig. Ezt segíti a szentségek vétele és az Egyház sokszínűsége: a plébániák közösségei, ifjúsági csoportok, különböző korosztályoknak szervezett táborok, egyházmegyei rendezvények, lelkiségi mozgalmak. zarándoklatok. Jó megtapasztalni egy közösség segítő erejét, a lelki egységet, ahogy Jézus mondja: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18, 20).

„Ha egymással egységben vagyunk, akkor eljutunk az Istennel való egységre: az Istenhez fűződő kapcsolatra, aki az Atyánk. Hitünknek szüksége van mások támogatására, különösen a nehéz pillanatokban” – mondta Ferenc pápa a 2013. október 30-i általános kihallgatáson.

2. SEGÍTJÜK A CSALÁDOKAT!

A család a „miniatűr egyház”, fogalmazta meg Szent II. János Pál pápa. Familiaris Consortio kezdetű apostoli buzdításában így ír: Elsősorban az Egyház gyermekeinek kell szeretniük a családot. Ezt a komoly és határozott parancsot kapták. Szeretni a családot azt jelenti: becsülni és állandóan támogatni értékeit és képességeit. Szeretni a családot ugyanaz, mint fölismerni a reá leselkedő veszélyeket és bajokat, azért, hogy le lehessen azokat győzni. Szeretni a családot azt jelenti, hogy törekszenek azon feltételek és körülmények megteremtésére, melyek elősegítik a család fejlődését.

„A családban zajló élet a mindennapok apróságaiból áll össze. Így volt ez Jézus, Mária és József szent közösségében, a Szent Családban is, amelyben példaszerűen tükröződött a szentháromságos közösség szépsége” – írja Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke.

A család a társadalom alappillére, amit védelmezni, segíteni, óvni kell. Ezt a célt igyekszik megvalósítani a Magyar Katolikus Egyház az értékek közvetítésével és a különböző generációkat elválasztó korlátok legyőzésével. Jövőt és reményt sugározva azoknak a nehéz körülmények között élő családoknak is, amelyeknek leginkább szükségük van arra, hogy a feltámadt Krisztus örömét megtapasztalhassák egymásban.

3. JELEN VAGYUNK AZ OKTATÁSBAN

Több mint 130 ezer diák tanul Magyarországon katolikus intézményekben, ahol minőségi oktatást biztosítanak számukra, a keresztény és a közösségi értékek tiszteletére tanítják őket.

Iskoláink minőségi, értékalapú oktatásra, nevelésre törekszenek és fontos számukra közösségeink építése is. Céljuk, hogy Jézus Krisztus személyét és tanítását megismertessék, ezáltal tanulóik tanúságtevő keresztények és boldog felnőttek legyenek.

Iskoláink fenntartói a Katolikus Egyház részeként tevékenykednek, mégis sokfélék. A 311 katolikus oktatási intézmény 689 intézményegységgel van jelen a magyar köznevelésben. Az idei tanévben 158 óvodát, 247 általános iskolát, 96 gimnáziumot, 30 szakközépiskolát, 52 szakgimnáziumot, 10 gyógypedagógiai intézményt, 57 kollégiumot és 39 alapfokú művészeti iskolát tart fönn 15 egyházmegye, 27 szerzetesrend és három egyéb egyházi szervezet, amelyek évszázados nevelési tapasztalatokat hordoznak, ugyanakkor a pedagógiai innováció élenjárói.

4. SEGÍTJÜK A RÁSZORULÓKAT!

Ezt a célt a Katolikus Karitász számtalan módon valósítja meg országos hálózatán és intézményrendszerén keresztül. A mintegy 10000 önkéntes nap mint nap nyújt segítő kezet a bajba jutottaknak, mélyszegénységben élőknek, személyes kapcsolatot alakítva ki velük, így a leghatékonyabban tudja hosszú távon segíteni a szervezet a nehézségekkel küzdőket. A nélkülözők támogatását országos segélyprogamok is lehetővé teszik, többek között a „Tartós szeretet” tartósélelmiszer-gyűjtési akció, az öngondoskodást segítő éves programok, iskolakezdési támogatással és a „Tárjátok ki szíveteket!” adventi segélyprogram-sorozat révén.

Spányi Antal, a Katolikus Karitász püspök-elnöke tavalyi eredményeik kapcsán rámutatott, ezek az akciók lehetőséget adnak arra, hogy Isten szeretetét egy másik emberen keresztül is megtapasztalhassuk, ami mindig is fontos volt a keresztény közösségekben.

Sokan nem tudják a Katolikus Egyház értékrendjével és szellemiségével egyetértők közül sem, hogy adójuk egyházi 1 százalékáról a Magyar Katolikus Egyház szolgálatainak támogatására is rendelkezhetnek, illetve hogy a nullás bevallás is számít, hiszen az állam a támogatás szétosztásánál figyelembe veszi a felajánlók számát is.

Fontos a második 1 százalékról is dönteni, amelyet civil szervezetnek ajánlhatunk fel – ilyeneket a Katolikus Egyház intézményei között is találhatunk, például a Katolikus Központi Alapítványt, amely a nehéz anyagi helyzetben lévő diákok tanulmányait támogatja ösztöndíjjal.

Hozzászólások

We Are One
Több mint 100 filmet vetítenek a globális online fesztiválon
tour de hongrie / 7 perce
Egy hajszál választja el a magyar versenyt a Pro Series-kvalifikációtól
Augusztus 29-től szeptember 2-ig rendezik idén az országúti kerékpáros versenyt.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dienes Sándorné (Marika) a Mátravidéki Fémművek és az SZMT volt dolgozója 2020. május 20-án 84. életévében hosszú betegség után eltávozott szerettei köréből. Búcsúztatása az egri Hatvani Temetőben 2020. június 6-án lesz 11 órától. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már jól vagyok." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy BAGI GÁBOR Szeretett férj, édesapa és nagyapa, 76 éves korában elhunyt. Búcsúztatására 2020. június 3-án 10 órakor kerül sor a gyöngyösi Felsővárosi temetőben, a Valéria szóróparcellánál. A gyászoló család.
Fájó szívvel közöljük, hogy CSERVENKA RUDOLFNÉ sz.: Nagy Rozália a TÜZÉP vállalat volt telefonközpontosa életének 97. évében elhunyt. Temetése 2020. május 28-án 16 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. Előtte 15.30 órától engesztelő szentmisét tartunk a temető kápolnájában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és velünk együtt utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy VAS SÁNDOR egri lakos életének 83. évében csendesen elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2020. május 28-án 13.30 órakor lesz. Előtte 13.00 órától gyászmisét tartunk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JURÁNYI JÁNOS FM Hivatal volt vezetője hosszú betegség után életének 77.évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 26-án 14 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. Ezt követően szűk családi körben helyezzük örök nyugalomba. Felesége és a gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagyapa DR. KOCSIS SÁNDOR a Heves Megyei TÜZKÉV volt igazgatója 98 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása az egri Kisasszony temetőben 2020. május 26-án 12 órakor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÍRÓ JÓZSEF (volt karosszéria lakatos) 2020. május 14-én 77 évesen eltávozott szerettei köréből. Búcsúztatása az egri Hatvani temetőben, 2020. május 25-én 15 órakor lesz. A gyászoló család
„A mai nap az emlékezés napja, Érted imádkozom halkan zokogva. Eltelt 2 hosszú év, már nem látlak többé. Könnyes szemmel az égbe súgom HIÁNYZOL ÖRÖKKÉ! Szívemben a helyedet nem pótolja senki, Őrzöm emléked, nem foglak feledni. Visszahoz egy régi arc, megidéz egy fénykép, Míg a földön élek sosem lesz ez másképp.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezzünk drága édesanyám CSÍZY ERZSÉBET ny. gránitokleveles tanítónő halálának 2. évfordulóján. „Soha nem feledlek, mindig velem maradsz Halálod míg élek, fájó emlék marad.” Szerető lányod Katica
Köszönetet monduk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat BÓTA SÁNDORT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család
"A jó lelkek csillagként élnek tovább!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Nagy Gáborné sz. Kiss Etelka szeretett testvérünk, nagynénénk életének 90. évében türelemmel viselt betegség után örökre megpihent. Temetésére a felnémeti temetőben 2020. május 20-án 13 órakor kerül sor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és utolsó útjára velünk együtt elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁBRI JÓZSEF életének 82. évében 2020. 04. 06-án rövid szenvedés után elhunyt. A járványügyi helyzetre való tekintettel a temetésére később kerül sor. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet. Átölel a csend és a szeretet. Isten Veled." Mély fájdalommal tudatjuk Mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÁKVÁRI ANTAL JÁNOS hentes és mészáros életének 87. évében örökre megpihent. Temetése az egri Hatvani temetőben 2020. május 14-én 14 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet Mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és szeretett Édesapánkat utolsó útjára velünk együtt elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy szeretett Édesanyánk, Nagymamánk CSUHAJ MIKLÓSNÉ született: Dorkó Irén életének 69. évében eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 13-án 17 órakor lesz a bekölcei temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GRÓMAN JÓZSEFNÉ (Marika néni) 2020. május 2-án, 93 évesen eltávozott szerettei köréből. A járványügyi helyzet miatt szűk körben vettünk tőle búcsút. Köszönet mindazoknak, akik jelenlétükkel osztoztak fájdalmunkban. A gyászoló család
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt, az emlékedet. Bennünk él egy arc és végtelen szeretet, amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, csak próbálkozunk élni nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Boros Benedek agrármérnök, szeretett férj, édesapa, nagypapa és dédnagypapa 2020. május 2-án életének 88. évében megtért teremtőjéhez. Hamvait 2020. május 12-én 11.00 órakor a Dobó téri Minorita templom altemplomában helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett anyukám és nagymamánk Tóth Béláné (Rózsika néni) a Tiszafüredi ÁFÉSZ és az Egri Vár pénztárosa életének 89. évében 2020. május 6-án csendesen elhunyt. A járványügyi helyzetre való tekintettel a temetésre, hamvasztás után, szűk családi körben, később kerül sor. Távirati cím: Mohácsi Lajos, 3300 Eger, Kő út 1/A A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRISTÓF FERENCNÉ Sz.: Bárdos Mária türelemmel viselt, hosszú betegség után életének 92. évében elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2020. május 12-én 11 órakor lesz. A gyászoló család
Fájdalommal tudatom, hogy édesapám Egeressy Gábor Mihály néhai tasnádi lakos, 86 évesen, hosszú szenvedés után 2020. május 4-én elhunyt. Leljen örök megnyugvást. Köszönet mindazoknak, akik gondolnak Rá. Leánya
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett anyukánk Kerecsendi Margit (Margó néni) a TIT volt dolgozója, életének 77. évében, 2020. május 3-án csendesen elhunyt. A járványügyi helyzetre való tekintettel, a temetésére szűk családi körben kerül sor.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk és üknagymamánk ZÁZRIVECZ ISTVÁNNÉ Sz.: Leitner Róza 2020. április 26-án életének 104. évében örökre megpihent. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Szombati előadás / 13 perce
Nálunk online nézheti Igor Levit húszórás maratoni koncertjét
Stabilitás és biztonság / 26 perce
Novák Katalin: tíz év alatt a magyarok visszanyerték a kormány munkájába vetett bizalmat
Paleontológia / 35 perce
Bizarr külsejű ősi lény maradványaira bukkantak Nagy-Britanniában
VÍVÁS / 43 perce
A hungarikumok között a magyar szablyavívás
B. Cs.
KÉZILABDA / 52 perce
A sportág rabja maradt az egykori Heves megyei játékvezető
Sike Károly
baleset / 58 perce
Mikrobusz és autó ütközött Besenyőtelek és Kömlő között
Heol