bűnügy

2021.11.28. 09:00

Letartóztatták a visszaélőket Egerben

S. S.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön letartóztatta azt a két nőt, akiket 88 rendbeli kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának és ugyanennyi rendbeli védettségi igazolással visszaélés bűntettével gyanúsít a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hoszné dr. Nagy Tímea, a járásbíróság elnökhelyettese, az Egri Törvényszék sajtószóvivője közölte: a nők a gyanú szerint idén nyáron, anyagi ellenszolgáltatás fejében, hamis és valótlan tartalmú igazolásokat állítottak ki, az azokat felhasználók jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolásokhoz. A bíróság megállapította, megalapozottan feltehető, hogy a terheltek – szabadlábon hagyásuk esetén – a tanúkat befolyásolnák, s a bizonyítást megnehezítenék.

– A bíróság a bűnismétlés konkrét és reális veszélyének fennálltát is alaposnak találta – tette hozzá.

A végzés nem végleges, mert az ügyészi tudomásul vétellel szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be. Végső döntést az Egri Törvényszék hoz.

Címkék#Bűnügyek

Ezek is érdekelhetik