Fejlesztés

2022.06.11. 13:00

Megújult a makláriak tájháza

A Magyar Falu Program révén sikerült bővíteni az ingatlant.

Sz. M. L.

ÓA Magyar Falu Programban elnyert több mint húszmillió forintos támogatásnak és az önerőnek köszönhetően a Maklári tájház rendezvényteremmel és udvarral is bővült, több mint harmincmillió forintból. 

Pünkösdkor az önkormányzat látta vendégül a helyieket a műsorra s egy gulyásra. A két éve elhunyt Német Erzsébet Zsóka, Sebestyén Gyula-díjas néprajzkutató és néptáncpedagógus, a tájház megálmodójának emlékére gyermekei adtak műsort. A helyi óvodások és a Búzavirág Népdalkör is fellépett. 

A tájházat még 1989-ben álmodta meg Német Zsóka, s 2016-ban valósulhatott meg. Az 1800-as évek második felében épült lakóházat irattári fotók és visszaemlékezések alapján rekonstruálták. A tájház kiállítási tárgyai a helyiek adományai. Hanuszik Csaba polgármester közölte, terveznek egy búbos kemencét is a rendezvényterembe. Az udvart is megtöltenék élettel a skanzenélmény érdekében. Ott baromfiudvar lesz, s olyan helyiek gondozásába adnák, akiknek saját portáján nincs lehetőségük állatot tartani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!