Sport

2008.12.29. 18:46

Virág: a vb-ezüstérmes valószínűleg csak Egerben folytatja

A pekingi olimpia után pihenésre vágyott Virág Lajos birkózónk. Valójában még mindig csak viszonylag könnyű edzéseket folytat, miközben olyan hír is szárnyra kelt, hogy megszűnik a kettős igazolása.

Fesztbaum Béla

– A kétségtelen balszerencse ellenére csak magamat hibáztathatom azért, hogy már az első fordulóban kiestem a küzdelmekből – emlékezett így Virág Lajos a pekingi olimpiára, amikor augusztus közepén visszaérkezett Ferihegyre.

Az Egri Vasas és fővárosi Vasas SC kettős igazolású, 96 kilogrammos kötöttfogású birkózója feltétlen pihenésre vágyott második ötkarikás szereplése után.
– Évek óta nem volt részem abban, hogy igazából kipihenjem magam, harmincon túl erre most valóban sort kellett keríteni – mondta a minap a 2005. évi világbajnokság ezüstérmese. – Az egyetemi tanulmányaimra, a nyelvvizsgáimra is nagyobb figyelmet kell fordítanom ezekben a hónapokban, miközben néhány, a korábbiaktól kevesebb csapatmérkőzésen azért szőnyegre léptem az ősszel Németországban.

[caption id="" align="alignright" width="207"] Virág Lajosnak jövőre már csak a nevelő egyesületéhez lesz érvényes igazolása. Fotó: Lénárt Márton.
[/caption] A birkózás szabályai minden túlzástól mentesen levizsgáztak a szurkolók szemében a pekingi közvetítéséket nézve. A szerencse túlzott szerepét sok éve szenvedik a versenyzők. Némi módosítást már tapasztaltunk a decemberi felnőtt csapatbajnokságon (a kísérlet 2009-ben folytatódik), de kapitális változásról egyelőre nem beszélhetünk.
– Nem tartom valószínűnek, hogy olyan mértékű módosítás történjen egy-két év alatt, ami nekünk kedvezne, ezért az eddigiekhez kell alkalmazkodnunk a jövőben is. A magam részéről folytatni szeretném a birkózást – folytatta Virág. – A válogatott előreláthatólag az eddigi évekhez képest viszonylag keveset fog közösen edzőtáborozni, valamint a válogatási elvek sincsenek még részleteikben kidolgozva. A 2009. évi válogatottság kérdésében nehéz lenne előre megjósolni, hogy a szövetség vezetése ki mellett teszi le a voksot. Az évadnyitó Ganz-kupán még nem indulok, a tavasszal Egerben rendezendő magyar bajnokságra azonban igyekszem kellően felkészülni.

Több forrásból is hallottuk, hogy az utóbbi évek legnevesebb egri birkózója ismét csak az Egri Vasas képviseletében versenyez a jövőben. A hírek nem is alaptalanok.
– A Vasas SC-nél lejár a szerződésem. Az újabb közös megegyezést egyik fél sem kezdeményezi, ezért 2009-ben már csak a nevelő egyesületemhez lesz érvényes az igazolásom. Ezt persze még nem lehet automatikusan biztosra venni, az eredeti megállapodást alaposan át kell tanulmányozni. A szándék arra irányul, hogy mielőbb csak az Egri Vasashoz tartozzak – zárta szavait Virág Lajos.

A felkészülés továbbra is biztosított Budapesten

Szuromi József, az Egri Vasas szakosztály-igazgatója: – Noha éveken át kettős igazolása volt Virág Lajosnak, mi egyértelműen magunkénak tekintettük őt. Kapcsolatunk soha nem szakadt meg, jól működtünk együtt a Vasas SC-vel is. Örülünk, hogy a jövőben csak a mi sportolónk lesz Lajos, az ügyintézés menni fog. Továbbra is tartózkodhat Budapesten, az edzéseinek sem lesz akadálya.

Ezek is érdekelhetik