Liuék

S ez a kínai sportban is fontos hír, mert ugyan két klasszisunk nem nevezett meg országot, nyilvánvaló, hogy hova tartanak.

Ha szívünkre tesszük a kezünket, az már augusztus elején valószínűsíthető volt, hogy ide fut ki a történet vége. A Liu fivérek – akiknek édesapja kínai, édesanyja magyar, s Budapesten születtek – ekkor közölték, hogy Kínába költöznek; követik válogatottunk eddigi sikerkovácsát, vezetőedzőjét, Csang Csing Linát, aki tíz év után kurtán-furcsán távozott Magyarországról és hazatért. Ő lett a kínai válogatott vezetőedzője.
„Az eddig közösen felépített utat szeretnénk folytatni, ezért úgy döntöttünk, az idei felkészülést is együtt kezdjük el” – tudatták akkor a testvérek a közösségi oldalaikon. Arról nem tettek említést, hogy a jövőben is a magyar színekben szeretnének versenyezni, és ennek a hiánya jelzésértékű volt már akkor is.
Mert az igencsak életszerűtlennek tűnt, hogy Lina Kínában olyan magyar versenyzőket készítsen fel, akik a kínaiak legnagyobb ellenfelei. Igazából csak abban reménykedhettünk, hogy a fivérek felmérik a lehetőségeiket, és arra jutnak, mégiscsak jobb nekik Magyarországon. Mert például a kínai válogatottba nem is olyan egyszerű be­kerülni.

Ám ez csak a történet egyik olvasata. A fivérek olyan brandet akartak felépíteni itthon, mint Hosszú Katinka, de ez nem valósult meg. Ugyanakkor az 1,4 milliárdos lakosságú Kínában elképesztően népszerűek, itt egészen más léptékű lehetőségek nyílnak meg számukra. Bizonyára mindent mérlegre téve arra jutottak, az országváltás úgy is megéri nekik, hogy – mivel Kína nem ismeri el a kettős állampolgárságot – elesnek a 35 éves koruk után életük végéig járó olimpiai járadékoktól. Ez a most 24 éves Liu Shaoang (2 arany, 2 bronz) esetében jelenleg havi 1,3 millió forint lenne, a vasárnap 27. születésnapját ünneplő Liu Shaolin (1 arany, 1 bronz) ennek a felét kapná.

Sokat köszönhetünk a Liu fivéreknek, s mivel félig kínai származásúak, az ő esetük egészen más, mint a sakkozó Rapport Richárdé, aki szeptemberben román színekre váltott. Liuék esetében az az igazán szomorú, hogy nem vallanak színt, hallgatásba burkolóztak, hogy azt ne mondjuk: sunnyognak.