Tornádó tarolta le a Tisza-tavi kempingeket
Mik ezek?
XEgész nap dolgoztak a tiszanánai tűzoltók és az önkormányzat közcélú munkásai Sarudon, a hétfő esti vihar okozta károk elhárításán. Mint arról már hírt adtunk, tegnap tornádó kapta el a települést, amely a legnagyobb károkat a két kempingben, illetve a csónakkikötőben okozta.
- Az évek során sok vihart átéltünk már, de ezekből egyik sem közelítette meg a hétfőit, ami mindent felülmúlt. Azt kell mondjam, hogy nagyon egyedi esetről van szó - magyarázta Gyöngy András, az Eurostrand Camping és Ifjúsági Tábor vezetője. Mint mondta, különösen megdöbbentő volt, hogy az egyik, 2,2 tonna súlyú, konténer-apartmanjukat 30 centiméterrel odébb vitte a szél, míg a fémvázas színpad tetejének egy része 45 fokos szögben hajlott meg a természeti erő hatására, amely körmozgást végezve nem egyszerűen kidöntötte, sokkal inkább kicsavarta a fákat, például a teljes fűzfa-sort.
- Hogy mekkora összeget tesz ki a veszteség, azt még nem tudjuk, szerdára várjuk a kárszakértőt a biztosítótól – felelte érdeklődésünkre Sándor Albert, az Adler Camping ügyvezetője. – A szél az összes faházat, a közös fürdőnek, illetve a mellékhelyiségeknek helyet adó épület tetejét is megtépázta, de sérültek a vendégek sátrai és autói is. Több hektáron kidőltek a fák, de a szél egy lakókocsit is arrébb rakott. A természet erőteljes tombolása mintegy öt percig tartott, egy tölcsért többen is láttak – sorolta a károkat az igazgató, hozzátéve, hogy hasonló jelenséggel még ő sem találkozott a környéken.
Két nap alatt két tornádót is észleltek Heves megyében, de a szomszédos Borsodban lévő Mezőkövesden is láttak ilyen jelenséget. Magyar Attila pv. alezredes, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: korábban sem a megyében, sem hazánk más területein nem voltak jellemzőek a tornádók, s ha elvétve mégis előfordultak, kisebbek voltak. A klíma változásainak hatására azonban a jövőben vélhetően gyakrabban fognak felbukkanni.
Az alezredestől megtudtuk azt is, hogy ma kora délutánig 24 alkalommal riasztották a megye tűzoltóit, akiknek továbbra is a sérült fák, ágak eltávolítása jelenti a fő feladatot. A vihar miatt Sarud, illetve Egerfarmos egyes részein áramkimaradással kellett számolniuk a helyieknek, a problémát a délelőtt során mindkét településen elhárította a szolgáltató.
Frissítés, 21.10
A nap további részében szintén a sérült fák adtak munkát a tűzoltóknak. Hevesen egy diófa dőlt rá egy melléképületre, míg Átányban egy fűz talált el egy villanyvezetéket. Heves belterületén több lehasadt faág is balesetveszélyt jelentett, de a Petőfi úton egy vészesen megdőlt, s egy házat is fenyegető diófát is ki kellett vágni.
Továbbra is várjuk olvasóink képeit a heol@heol.hu email-címre! Természetesen szívesen fogadjuk videóikat is. Pusztai Ádámé az első.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Tart Ön az egyre szélsőségesebbé váló időjárástól?
- Igen, igyekszem felkészülni. 18.19%
- Igen, és védtelennek érzem magam. 54.55%
- Nem, én eddig is megúsztam a károkat. 27.28%
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Gengeri 2010. augusztus 18. 15:50
"korábban sem a megyében, sem hazánk más területein nem voltak jellemzőek a tornádók, s ha elvétve mégis előfordultak, kisebbek voltak. A klíma változásainak hatására azonban a jövőben vélhetően gyakrabban fognak felbukkanni."
Ezt honnan vette kedves alezredes úr??
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









