A múmia

A múmia-filmek alighanem meghatározták szinte kivétel nélkül mindannyiunk fiatalságát, s hát ez természetes, kit ne izgatott volna az a sejtelmes, titkokkal teli és félelmetes világ, amit Stephen Sommers rendező álmodott meg az 1999-ben bemutatott moziban. Később aztán jöttek a folytatások, és nem maradnak el a történet újragondolt változatai sem, erre láthattunk most példát Alex Kurtzman rendezésében.

Ha esetleg figyeltük a film pontozását a népszerű filmes oldalakon, már sejthettük, hogy az új moziban valami nem állt össze úgy, ahogy azt a film kiadója és rendezői szerették volna. Noha nem azért, hogy elvegyem azoknak a kedvét, akik már jegyet váltottak a mozira, annyit azért elárulnék, hogy a pontok süllyedése sajnos korántsem indokolatlan.

Azoknak, akik A múmia­sorozathoz már hozzárendelték és törölni képtelenek Brendan Fraser mókás, kissé kelekótya alakját és Rachel Weisz báját, azokat még Tom Cruise sem fogja lenyűgözni. Az is jót tett volna a filmnek, ha inkább koncentrál egyetlen műfajra, s nem próbál meg egyszerre hármat is erőltetni, mert ettől csak még inkább kevesebb lett. Mind karakterekben, mind a történetben a már jól ismert filmeket igyekszenek újraéleszteni, ehhez kétség sem férhet.

Egy idő után pedig már azon is elgondolkozik a jámbor mozinéző: akart ez a film bármi újat mutatni, vagy esetleg arra számított a forgalmazója, hogy a régi filmek kedvelői majd úgyis jegyet váltanak és csak megnézik ezt a legújabb verziót? Így hát sajnos odalett minden reményünk, hiába a nagy szereplők: Tom Cruise vagy épp Russel Crowe. Ha valaki igazán fanatikusan szerette a régi múmiafilmeket, ez egyszer inkább tegye be otthon és nézze meg őket újra. Közel ugyanazt fogja látni, csak humorosabb és jobb formában, mint amit most adnak a moziban.