belpolitikai válság

2018.01.16. 13:26

Történelmi mélyponton a román lej

Egy euró 4,6599 lejbe kerül – közölte a Román Nemzeti Bank.

A román jegybank által megállapított árfolyam szerint a lej soha nem volt ilyen gyenge az euróval szemben az európai fizetőeszköz bevezetése óta.

Elemzők szerint a román valuta gyengülése összefüggésben áll a belpolitikai válsággal, amely azt követően alakult ki, hogy Mihai Tudose volt miniszterelnök hétfőn este bejelentette lemondását a kormányfői tisztségből, amit kedden meg is tett.

Legutóbb december végén, azelőtt november közepén volt még történelmi mélyponton a lej.

A román fizetőeszköz gyengüléséhez nem csak a belpolitikai válságok, hanem a román jegybank is hozzájárult. Mugur Isarescu jegybankelnök ugyanis korábban bejelentette: a központi bank rugalmasabban viszonyul az árfolyamhoz, és nem fogja megakadályozni minden eszközzel a lej gyengülését. A román valuta értéke az euróval szemben november első felében lépte át az addig pszichológiai határnak tekintett 4,6 lejt.

A központi bank illetékesei többször emlékeztettek, hogy 2017-ben 3 százalékkal gyengült a lej az euróval szemben, ami álláspontjuk szerint nem számít túl nagy kilengésnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!