Munkavállalás

2018.02.12. 12:23

Fónagy János: 10-12 százalékkal nő az állami vállatoknál dolgozók fizetése

A bérmegállapodás egyik legfontosabb célja volt, hogy a hiányszakmákban tapasztalt elvándorlást megállítsák, illetve felkeltsék ezek iránt a fiatalok érdeklődését.

Átlagosan 10-12 százalékkal emelkedik mintegy 107 ezer, állami vállalatnál dolgozó munkavállaló bére idén – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Felidézte, a fejlesztési tárcához tartozó mintegy 250 vállalat közül tavaly 79, idén pedig 71 a kormány munkavállalókat érintő bérkedvezményei mellett sem tudja a tavaly megkötött hároméves bérmegállapodásban szereplő, összesen átlagosan 30 százalékos bérfejlesztést végrehajtani; ezek a társaságok állami támogatást kapnak ehhez.

Az államtitkár kiemelte: a cégek között vannak a nagy közszolgáltató vállalatok, amelyek zavarmentes, megbízható, magas színvonalú munkája alapvető az emberek mindennapi életében.

A bérmegállapodás egyik legfontosabb célja volt, hogy a hiányszakmákban tapasztalt elvándorlást megállítsák, illetve felkeltsék ezek iránt a fiatalok érdeklődését – jelezte Fónagy János, hozzátéve azt is, hogy jelentősen mérséklődött a fluktuáció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában