egyre vonzóbb

2021.05.05. 12:02

Nyolcadik után a legtöbben technikumokban tanulnak tovább

Idén nagyon sok technikumban csak 4,3 feletti átlaggal kerültek be diákok, vagyis a szakképzés is elkezdett válogatni – mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára.

A nyolcadikosok 41 százaléka technikumokban tanul tovább – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Pölöskei Gáborné szerint előremutató az arányok megváltozása, hiszen míg 3 – 4 évvel ezelőtt a nyolcadikosok 41 százaléka gimnáziumba jelentkezett, most a technikumokba jelentkeztek ennyien, és a gimnáziumokba kevesebben, a diákok 34 százaléka. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy „még van ahova fejlődni”, és példaként említette Ausztriát, ahol a nyolcadikosok 21 százaléka választja a gimnáziumot, a többi diák a szakképzés mellett dönt.

A szakképzés vonzereje az ösztöndíj mellett, hogy a tanuló először egy ágazatot ismer meg; technikumban 2 évet, szakképző iskolában egy évet tanul – mondta a helyettes államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a tanulóknak nem kell azonnal szakmát választaniuk; munkaköröket ismernek meg és megtanulják, milyen szakmák vannak az adott ágazatban, és az ágazati ismeret megszerzése után indul a szakképzés. Utóbbiról Pölöskei Gáborné azt mondta, nagyon jó lehetőség a családoknak és a gyerekeknek is, mert érettségit, szakmát, ösztöndíjat és a duális képzés által munkalehetőséget is biztosít. A szakképzést választók számában idén 10 százalék a növekedés tavalyihoz viszonyítva.

A magyar szakoktatás a nyugat-európai képzések felé mozdult el, vagyis inkább a gyakorlaton van a hangsúly, mintsem az elméleten – fűzte hozzá. Idén nagyon sok technikumban csak 4,3 feletti átlaggal kerültek be diákok, vagyis „a szakképzés is elkezdett válogatni” – fogalmazott.

Újdonság, hogy szeptembertől okleveles technikusok képzése is kezdődik 23 iskolában. Az egyetemi és technikumi tananyagok összhangban vannak. A jelentkező diákok nemcsak érettségit és szakmát, hanem kreditpontokat is kapnak, így fél évvel lerövidíthetik az egyetemi képzésüket – mondta Pölöskei Gáborné.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!