heves megye

2019.08.09. 11:00

Visszaesés: a Bosch megpróbálja kezelni a helyzetet

A Boschnál igyekeznek kezelni az új autók piacának a vártnál gyengébb ­bővülése miatt kialakuló helyzetet, de a megyénkbeli üzemeket érintő változásokról még nem született döntés.

Tari Ottó

A Robert Bosch Elektronika Kft. hatvani üzeme

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

A Magyarországon csaknem tizenötezer főt foglalkoztató Bosch-csoportnál úgy látják: az új autók piaca jóval gyengébben fejlődik, mint ahogy azt egy éve gondolták. Az idén e téren gyakorlatilag mindenütt visszaesés volt, helyenként tíz százalékot meghaladó mértékben – nyilatkozta Volkmar Denner, a német társaság igazgatótanácsának elnöke. Hozzátéve:„a kilátások nem jók”. A vezető beszélt arról is, hogy az iparágnak nem átmeneti visszaeséssel kell számolnia. A gondok miatt a világszerte nagyjából 400 ezer embert foglalkoztató csoport az idén nem tudja tovább növelni nyereségét. Mindennek hatása lesz a munkatársakra, főleg a dízeltechnológiával foglalkozó üzemekben – közölte.

A cég kommunikációja szerint egyelőre nem tudni, hogy mekkora leépítésre lesz szükség, de – mint mondták – igyekeznek a lehető legkíméletesebben eljárni, például a korai nyugdíjazás lehetőségeinek kihasználásával vagy az időszakosan foglalkoztatottak számának csökkentésével.

A piaci prognózisok pesszimisták, a cég szerint nem rózsás a helyzet, ezt a dolgozók is megérezhetik Fotó: Komka Péter / MTI

Miután a Bosch Heves megyében komoly termelői kapacitást működtet, s itteni gyáraival a régió egyik legjelentősebb foglalkoztatójának számít, igyekeztünk a szűkebb hazánkat közvetlenül érintő kérdéseket is eljuttatni a multinacionális csoport illetékeseihez. Egyebek mellett arról érdeklődtünk, a trendek alapján látható-e már, hogy az intézkedések miként érintik a hatvani Bosch-üzemet, valamint a maklári gyárat. Továbbá az utóbbi időben, főként idén történt-e jelentős létszámleépítés a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél Hatvanban.

A cég kommunikációs osztályától kaptunk választ, bár az nem tér ki a kérdéseinkben megfogalmazott konkrétumokra.

„Az év elején jeleztük, hogy 2019-ben a globális GDP 2,3 százalékos csökkenésére számítunk, ami a legtöbb piaci szegmensünket érinti, de a gazdasági visszaesés különösen a gépjárműiparban észlelhető. A mobilitás átalakulása kihívások és egyben lehetőségek elé is állítja a Boscht. Hogy e tényezőknek a magyarországi telephelyek tekintetében milyen konkrét hatásuk lesz, még nem lehet teljes bizonyossággal előre jelezni. A Bosch már a korai fázisban elkezdte a felkészülést ezekre a kihívásokra, és mindent megteszünk Magyarországon is, hogy sikerrel vegyük ezeket az akadályokat. Folyamatosan figyeljük és elemezzük a változásokat, hogy azokra időben és rugalmasan tudjunk reagálni az üzleti normáknak megfelelően. A piaci átalakulást a munkaerő terén elsősorban a munkatársak át- és továbbképzésével segítjük. Törekszünk arra, hogy körültekintő tervezéssel, a munkaerő átcsoportosításával a létszámcsökkenés hosszú távon elkerülhető legyen” – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!