Esemény

2022.06.30. 12:48

Modell formálódik Tarnabodon (galéria)

Mezőgazdasági programba is belevágott a Máltai segítségével egy helyben működő vállalkozás.

T. B.

Innovatív ötleteiket ültetik gyakorlatba Tarnabodon

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Innovatív ötleteiket ültetik gyakorlatba Tarnabodon

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Tarnabodon tartott rendezvényt a Kukorica Kör Egyesület. A szakmai civil szervezet egyik tagjánál, a Glia Kft-nél mutatta be demofarmját, illetve ismertette meg a résztvevőkkel a Tarnabod 2.0 programot, valamint a Glia Kft. mezőgazdasági tevékenységét.

Vecsei Miklós társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a három éve indult Felzárkózó Települések programról beszélt, amelybe első körben háromszáz falut vontak be, köztük Tarnabodot is. Mind mondta, a községben tizennyolc éve jelen vannak, apró lépésekkel haladnak, most, hogy megérkezett a piaci világ is, ezzel lehet kihúzni a nyomorból a falut.

Bencsik Attila, a Glia Kft. ügyvezetője elmondta, ők tíz éve érkeztek, előbb az elektronikai hulladékfeldolgozást vették át. Ők Budapesten született innovatív ötleteiket ültetik át a gyakorlatba Tarnabodon. Nemrégiben egy helyi termelő kereste meg őket azzal, hogy vágjanak bele az agráriumba is, tavaly próbálták ki a mezőgazdasági termelést, most öt hektáron gazdálkodnak, kertészetet tartanak fönn és kísérleteznek kukoricával is. Jelenleg húsz embernek adnak így munkát. 2020-ban átvették a falu vegyesboltját is.

Daoda Zoltán, a Kukorica Kör Egyesület ügyvezetője ismertette az egy éve alakult szakmai szervezet történetét, kiemelve, hogy Tarnabodra másfél hónapja érkeztek, így belevágnak a társadalmi felelősségvállalási projektjükbe is, amely tágította gondolkodásukat és kaptak hitet is.

Dr. Nagy István agrárminiszter szerint lesz tarnabodi modell, amely újszerű és példaértékű, összegződnek a különböző adottságok, van megműveletlen föld, van dolgos kéz és van tudás is. Ezen kívül újszerű dolgokat vonultat föl, az államon kívül civilek, egyházak és vállalkozások is szerepet vállalnak benne. Ez adhatja Tarnabod jövőjét, az itt előállított termékek a boltokba kerülnek, jövedelmet jelentenek az embereknek és a cégeknek, amelyek fejlesztenek. Azon dolgoznak, hogy a helyieknek hosszú távon biztos megélhetése legyen.

 

Címkék#modellek
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!