Top 500

2023.11.14. 06:55

Jócskán növelték árbevételüket a legnagyobb cégek Hevesben, a Bosch a lista élén

Nyolc korábbi és két új Hevesi vármegyei vállalat került föl az országos Top 500 listára.

Tóth Balázs

Megállás nélkül folyik a munka a Robert Bosch Automotive Steering Kft. maklári gyárában

Forrás: Bosch

Tíz Heves megyei vállalat került föl idén a HVG árbevétel szerinti Top 500-as listájára. A lap az elérhető cégadatok feldolgozásával, a Céginformáció.hu segítségével állítja össze évről évre a legnagyobbak toplistáit, árbevétel, nyereség, a foglalkoztatottak száma és a hozzáadott érték szerint. Elsőként az árbevételi rekordereket vették górcső alá és megállapították, hogy a listán szereplő vállalatok együttes forgalma 2022-ben az előző esztendő másfélszeresére ugrott. 

Az éves infláció a KSH szerint tavaly 14,5 százalék volt, s meredeken megugrottak az energiaárak, amelyek nagy hatást gyakoroltak a gazdaságra. A tavalyi hazai bevételi toplista első tíz helyezettje közül például hét az energiaszektorban érdekelt, ezek együttesen több mint ezermilliárd forinttal növelték árbevételüket. A többi gazdasági társaság is velük együtt növelte bevételeit, a lajstromban mindössze 35 olyan cég szerepel, amelynek csökkent a nettó árbevétele. A növekedésben szerepet játszott a világjárvány utáni visszapattanás, a lakosságnak adott állami forrás, leginkább viszont az áremeléseknek.

Az elemzés szerint a félezer legnagyobb hazai cég összesen 28 ezer milliárd forint árbevételt ért el 2022-ben, ami 45 százalékkal több a 2021-es adatnál. A 48 energiacég megduplázta bevételeit, míg a többiek összesen 29 százalékos gyarapodást értek el. Utóbbiaknál a reálnövekedés 8 százalék volt.

A legnagyobb bevétel-növekedést az MVM Energetika érte el 4,6 ezer milliárd forinttal, igaz a listán harmadik földgázkereskedő MVM CEEnergy 4 ezer milliárd forintos bevételnövekedésére 4,2 ezer milliárd forintos kiadásgyarapodás is jutott a földgázt illetően. A rangsort idén is a MOL vezeti közel tízezer milliárd forinttal, az Audi a negyedik 3376 milliárddal. Előbbi 71, utóbbi 19 százalékkal növelte forintban számított árbevételét. Az autógyártó euróban viszont csak kilenc százalékos bevételnövekedést ért el. Az első tízbe került még a Mavir, az MVM Partner, az MVM Next, a Samsung SDI, a Mercedes-Benz és a gázerőművet üzemeltető Uniper Hungary.

A Heves vármegyei cégek közül a legelőkelőbb helyen továbbra is a Robert Bosch Elektronika Kft. szerepel, amely a korábbi 22. helyről a 25. helyre csúszott vissza, árbevételét ugyanakkor 13 százalékkal 728, 417 ezer milliárd forintra növelte. Az elektronikai alkatrészeket gyártó hatvani vállalat euróban négy százalékkal gyarapította árbevételét. 

A megyei második ugyancsak egy Bosch leányvállalat, a Robert Bosch Automotive Steering Kft., amelynek 264,369 ezer milliárd forintos árbevétele 42 százalékkal haladta meg a korábbit. Csaknem ilyen emelkedést ért el a ZF Hungária, amely 251,9 ezer milliárd forintos nettó árbevételről adott számot. A maklári és egri cégek a 74. és a 77. helyen állnak az országos listán, hét, illetve nyolc helyet előre lépve az előző évhez képest.

A cégek listájában szereplő, az idén 20 éves Robert Bosch Automative Steering Kft.-t nemrégiben portálunk munkatársának is bemutatták.

– A Bosch család maklári és egri telephelyein, a Robert Bosch Automative Steering Kft.-nél dinamikus fejlődés zajlott az elmúlt 20 évben. Ezt ünnepeljük most, de a fejlődés persze nem áll meg – mondta akkor Makláron Michael Zink ügyvezető igazgató. Felidézte a kormányműveket, kormány oszlopokat és tengelyeket gyártó üzem két évtizedes történetét, hozzátéve, a növekedés nem áll meg, idén például új logisztikai csarnok épül.

Portálunkon arról is írtunk, hogy a ZF Hungária Kft. új üzemében 2021-ben elkészült a félmilliomodik, nyolc sebességes automata sebességváltó. Az ünnepségen akkor elhangzott, hogy az egri gyártmányok a vevői visszajelzések alapján folyamatosan magas minőségűek. 

A 179. és 180. helyen futott be az Apollo Tyres és az MVM Mátra Energia, előbbi 111,975 milliárd, utóbbi 111,763 milliárd forint árbevételt könyvelt el, 36, illetve 51 százalékos ugrás egy év alatt, és helyezésben is 16-ot, illetve 38-at lépett előre a két cég. Beszámolójában a korábban Mátrai Erőmű néven futó cég azt írta, növelte villamosenergia-termelését, a 2022-es iratban szereplő 3417 gigawattóra elektromos energia elmarad az előző évi 3546 gigawattórától, a széntermelés is minimálisan csökkent. Noha a cég árbevétele nőtt, a szén-dioxid kvótákért is többet fizetett, így adózott nyeresége csak 3,2 milliárd forinttal emelkedett.

Portálunkon is megírtuk, hogy az Apollo Tyres indiai gumiabroncsgyártó óriásvállalat igazgatótanácsát Orbán Viktor miniszterelnök fogadta idén a Karmelita Kolostorban. A miniszterelnök és a vállalatvezetés értékelése szerint az Apollo Tyres magyarországi tevékenységének megkezdése óta eltelt hat évben kivételesen szoros együttműködés és jó viszony jellemezte a cég és a magyar kormányzat kapcsolatát.

Nagyjából a tavalyi helyezését ismételte meg (313) a Vimpex Drink, de bevételét 28 százalékkal 68,36 milliárd forintra növelte, míg az LKH Leoni árbevétele 47 százalékkal 64,68 milliárdra ugrott föl, az euróban számolt bevétele pedig 35 százalékkal bővült. Az EBM Papst 344. helyen zárt 62 milliárd forinttal és 39 százalékos emelkedéssel.

Két Heves vármegyei újonc került idén a Top 500-ba, az egyik a Viresol, amely a 410. helyre futott be 53 milliárd forinttal, a másik pedig a 448. Giant 47,556 milliárd forinttal. A keményítőgyártó nettó árbevétele 96 százalékos, a kerékpárokat összeszerelő üzemé 181 százalékkal lőtt ki.

A Top 500-ban szereplő cégek száma alapján Heves Hajdú-Biharral együtt a nyolcadik helyen van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!