gyöngyös környéke

2017.09.29. 07:33

Fültövön vágta ököllel a buszsofőrt, berepedt a dobhártyája

Aki fiával csúnyán viselkedik, azt megöli – ezt közölte egy dühös apa, aki egy helyközi buszjárat sofőrjét az ő otthonában kereste meg és kérte számon. Vádemelés lett a vége.

Sz. Z.

Az esetről dr. Konkoly­ Thege­ László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta lapunkat.

E bűntény előzménye még idén januári a vád szerint. A buszvezető a járművön kénytelen volt rászólni egy fiúra, hogy ne szemeteljen az utastérben. A gyermek erről beszámolt otthon az apjának, aki egy hónappal később a sofőr lakásán megjelent és indulatosan kérdőre vonta, hogy véleménye szerint nem megfelelő hangnemet használt a fiával szemben. Fenyegetően közölte a későbbi sértettel azt is, hogy „aki a fiával csúnyán viselkedik, azt megöli.”

Annak idején a helyközi autóbuszjáraton a munkáját végző ember nem óhajtotta tovább hallgatni a saját otthonában a vádlott szitkozódását, ezért a kapu irányába indult. Ám ekkor a dühöngő szülő váratlanul hátulról, ököllel úgy fültövön vágta őt, hogy annak következtében berepedt a dobhártyája.

– Mivel a sértett közforgalmú közlekedési eszköz, vagyis menetrend szerint települések között járó autóbusz vezetője – tudatta a sajtószóvivő –, ezért a Büntető Törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személynek minősül. A Gyöngyösi Járási Ügyészség tehát könnyű testi sértés vétségén túl közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével is vádolja az apát.

A vádhatóság ezt a minősítést is figyelembe véve azt indítványozta a vádiratában, hogy a bíróság sújtsa felfüggesztett börtönbüntetéssel a vehemens vádlottat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában