Koszban, bűzben

2023.10.16. 17:25

Kegyetlen emberölés miatt áll bíróság előtt a három rokon Egerben

Az Egri Törvényszéken különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntető eljárásban a törvényszék október 12-én tárgyalást tartott – tudtuk meg a törvényszék sajtószóvivőjétől. Hoszné dr. Nagy Tímea bíró arról is tájékoztatta portálunkat, hogy a bíróság a tárgyalást – az igazságügyi orvosszakértő tárgyaláson történő meghallgatása érdekében – elnapolta.

Sike Sándor

A büntetőper V. P. -né ellen folyik az említett vád szerint, a másik két terhelt pedig ennek a bűncselekménynek a részeseként áll a bíróság előtt. A Heves Vármegyei Főügyészség váddokumentum egyebek között rögzíti, hogy a terheltek rokonok. A másodrendű vádlott V. P. lánya, a harmadrendű terhelt pedig a lánynak az élettársa.

A történteket rögzítő vádiratban az áll, hogy a sértett otthonában háztartási balesetet szenvedett. Ennek következménye lett, hogy 2019. novemberének végére, december elejére ágyhoz kötött, mozgásra és önellátásra képtelen állapotba került. Az elsőrendű vádlott, V. P. tisztában volt a sértett ezen állapotával, ennek ellenére a gondozását nem látta el, részére sem orvosi, sem szociális gondozói segítséget nem hívott. Mindezen túl V. P. a lakókörnyezet tisztán tartásáról sem gondoskodott, az ingatlanban rendkívüli kosz és bűz uralkodott.

A bűncselekmény szempontjából meghatározó szerepe van annak, hogy mi történt az idő alatt, amíg az áldozat képtelen volt önmagát ellátni az állapota miatt. Az egyik fontos tényező, hogy mind a másod-, mind a harmadrendű terhelt hetente többször is megfordultak együtt az ingatlanba, vagyis tisztában kellett lenniük a sértett állapotával. Az ágyhoz kötött ember halálát egyébként az ellátatlanság miatti többszervi gyulladás és vérmérgeződés okozta.

A vádirat az orvosszakértői véleményre alapozva megállapítja, hogy a halálhoz vezető folyamat során a sértettnek vélelmezhetően az átlagosat lényegesen meghaladó fizikai és lelki fájdalmat, szenvedést kellett elviselnie.

Így rendelkezik a Büntető törvénykönyv

A magyar Btk. az emberölés bűntettét 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Privilegizált esetekben, például erős felindulásból történő elkövetés, a büntetési tétel ennél kevesebb is lehet. Vannak viszont a minősített esetek – különös kegyetlenséggel; előre kitervelten; nyereségvágyból; aljas indokból; védekezésre képtelen személy sérelmére; több emberen; 14 életévét be nem töltött személy sérelmére – amikor a büntetési tétel akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet kétféle "végkimenettel". Az egyik lehetőség a tényleges életfogytiglan, a másik amikor a – az ítélethirdetéskor megszabott – 25-től 40 évig terjedő büntetés letöltésekor feltételesen szabadlábra bocsájtható az elítélt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában