szúcs

2017.12.08. 08:00

Félnek a lakók, sötétben nem mernek az utcára menni sem már

Feldúlt udvarok, szétturkált legelők maradnak a vad­disznók után, két társaság küzd a vadászati jogért.

Tóth Balázs

Ország József polgármester (jobbra) és ifjabb Elek Sándor alpolgármester szerint a bagolylyukiaknak lassan ki kell találniuk, hogyan védekezzenek a vaddisznók ellen, nem hagyhatják, hogy minden kertet széttúrjanak az állatok Fotó: Tóth Balázs

Félelemben tartják a Szúcs-Bányatelepen élőket a vaddisznók, panaszolták az ott lakók. Az erdőből lehúzódó vadak ugyanis feltúrják a közterületeket és bemennek a portákra is. A disznók már végigtúrták a patak és az út melletti területeket, de jó néhány udvart, s a nemrég kialakított játszóteret is. A művelődési háznál és annak udvarán jelentek meg először, a területet azóta már igyekeztek körbekeríteni, de egy kis részen még mindig be tudnak járni az állatok, s ezt ki is használják. Ugyanígy a többi portán is turkálnak éjszaka, megtalálják a réseket a drótkerítéseken, ezért az ott lakók sem mernek kimenni sötétedés után.

Egercsehiben is gond a vadszaporulat

Ország József polgármester elmondta, a vaddisznók bejárása tavaly kezdődött, de idén ért a csúcsra. A vadak elszaporodtak, a kutyák pedig eltünedeztek. Az ott élők félnek kimenni az utcára sötétben, pedig hajnalban többen is járnak munkába, az alsó buszmegállónál pedig többször is összetalálkoztak már a vaddisznókondával. Egyébként nemcsak a disznók, de a rókák is bejárnak az udvarokra.

Kovács András, Egercsehi polgármestere megerősítette, nemcsak Szúcson, hanem náluk is probléma a vadszaporulat. Már tavasszal és nyáron is nagy gondot okoztak, bejártak a kertekbe, ültetés után kitúrták a krumplit, lelegelték a zöldségeket. Tönkretették a környékbeli legelőket is, hiszen a túrások miatt nem lehet őket kaszálni.

Ország József polgármester (jobbra) és ifjabb Elek Sándor alpolgármester szerint a bagolylyukiaknak lassan ki kell találniuk, hogyan védekezzenek a vaddisznók ellen, nem hagyhatják, hogy minden kertet széttúrjanak az állatok Fotó: Tóth Balázs

 

Mint mondta, levéllel fordultak a hatósághoz, hogy jelöljön ki egy vadászatra jogosult szervezetet, vagy az eddigi társaságot, vagy az újonnan alakultat. Még a földtulajdonosi gyűlést sem tartották meg, hogy a birtokosok eldöntsék, kire bízzák a vadászatot a földjeiken.

Jogvita áll ugyanis az invázió hátterében. Nemrégiben rajzolták újra a vadászterületek határait, illetve határozták meg a vadászatra jogosultak körét. Heves megyében csak egy bő négyezer hektáros terület sorsa bizonytalan még. Mégpedig éppen itt, a környéken.

Ideiglenesen sem jelöltek ki vadászatra jogosult szervezetet

Szabó Iván, a Bükkalja Vadásztársaság elnöke elmondta, egy egercsehi földbirtokos fellebbezte meg a vadászati hatóság eddigi döntéseit, s annak elbírálásáig ki sem tudják tűzni a vadászterület határait. Mint mondta, ők is, illetve a másik érintett csoport is szeretné, ha ők maguk vadászhatnának a környéken. Mivel a hatóság ideiglenesen sem jelöl ki vadászatra jogosult szervezetet, így a vaddisznók jól érzik magukat és elszaporodtak. Egy éve nem érte bántódás az állományt, amelynek létszáma azóta megduplázódott.

Szabó Iván szerint aggodalomra ad okot, hogy kezelő nélkül orvvadászat folyhat a területen, valamint az is, hogy jelenleg az állam köteles megtéríteni a vadkárokat és a vadtörésekből eredő károkozásokat is. A vadállomány ugyanis állami tulajdonban van. Bár belterületi vadászengedélyt adhatna ki a hatóság, de ott valószínűleg senki sem meri vállalni, hogy kilője a vaddisznókat. A falutól távol kellene megritkítani az állatállományt.

Prim Nóra, a másik társaságban érintett földtulajdonos kifejtette, szerintük az elmúlt tíz évben sok kárt okoztak a disznók, és nem volt elegendő vadkárelhárító vadászat. Ezért is szeretné néhány földtulajdonos, hogy másik társaság etesse a vadakat, illetve vadászhasson a területen.

Bükkszentmártonban is a faluban kószáltak, túrtak a vaddisznók

Bükkszentmártonban a helyiek szintén tehetetlenek a vaddisznókkal szemben, amelyek feltúrták az elkerítetlen vagy rosszul bekerített veteményeskerteket, udvarokat, és kártérítést is hiába kértek az ingatlantulajdonosok. Ott egy szilvásváradi vadásztársaságnak kell gyérítenie a vaddisznókat, de sokan panaszkodnak rájuk. Úgy tudjuk, a hatóság előírta számukra a nagyobb kilövési számot és a gyakoribb jelentési kötelezettséget, ezzel ösztönözve őket arra, hogy ritkítsák a túlszaporodott állományt.

A környéken egyébként azért is jelentek meg nagyobb számban az őzek, a szarvasok és a vaddisznók, mert félnek a Bükkben, ahol újra megjelentek természetes ellenségeik, a farkasok. A ragadozók felbukkanásáig eddig zavartalanul éltek ott a nagyvadak, azóta viszont lehúzódtak a hegyekből.

Több mint hétezer kilövés

Heves megyében a 2016-os vadászati évben 7353 vaddisznót lőttek ki, körülbelül ezer-ezer kant és kocát, a többi főként süldő, vagy malac volt. Negyvenkilenc vaddisznó hullott el, ebből 30 azért, mert elütötték. A 2017-es vadgazdálkodási terv szerint 4366 vaddisznót kell kilőni, ebből kétezer süldő és 1150 malac kell, hogy legyen, s 5–700 közötti a kanok és a kocák száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában