Miből lesz a cserebogár: gyerekek, akikből lett „valaki”

Az ezredforduló táján – talán a Heves Megyei ­Hírlap régi olvasói közül néhányan még emlékeznek rá – jómagam is gyakran fotóztam. Ha kellett, ha nem, velem volt az apparát, s igyekeztem megörökíteni mindent, akár hasznosnak tűnt, akár nem. Most, a korabeli felvételek között turkálva, megannyi érdekességre lettem figyelmes.

A Hatvan Expók valóságos kincsesbányát jelentettek úgy az újságíró, mint a fotóriporter számára. Egy-egy képösszeállítás olykor többet elmondott az eseményről, mint a bő lére eresztett tudósítás, ezért aztán nemcsak jegyzeteltem, de bőszen kattogtattam is a masinát. A ­2000-es, millenniumi kiállításon így került a látókörömbe egy szép fiatal lány, akit megkértem, hogy rövid időre legyen az egyik ismert autómárka „­arca”, mintegy feltuningolva a látványt. Ő készséggel beleegyezett. Még ennyi idő után is emlékszem, olyan bájos természetességgel nézett a lencsébe, hogy arra gondoltam, gesztusai egy profi modellnek is a becsületére válnának… A ­fotó lapunkban is megjelent, s amikor nemrég egy közösségi oldalon is megosztottam azzal a megjegyzéssel, hogy ez a tini ma már alighanem édesanya, vagy legalábbis abban az életkorban van, igencsak érdekes kommentet kaptam.

Földesi-Korsós Andrea hatvani pedagógus – aki régi ismerősöm, s nem mellesleg az ismert énekesnő, Lola (akiről lentebb még szó esik) nővére –, megjegyezte: az a kislány bizony, nem más, mint Dammak Jázmin, aki később jelentős karriert futott be. ­1999-ben tiniszépségversenyt nyert – utólag így már érthető otthonos mozgása a kamera előtt –, jóval később szépségkirálynő lett, amúgy pedig ­Hosnyánszky Norbert válogatott ­vízilabdázó felesége. Andrea elmondta azt is, hogy a kép készítése idején Jázmin az Angyalföldi Tiniszínpad tagja volt, s ezzel a társulattal lépett fel Hatvanban. Onnan az ismeretség, hogy ebbe a tanodába járt testvére, Lola­ is.

Lola abban az időben még nem Lola, hanem Korsós ­Judit volt. Az ő életútját talán jobban ismerik a megyében élők, hiszen Hatvanból indult el a hírnév felé. Esetében már a kezdetek is a nagy nyilvánosság előtt zajlottak, hiszen 1998-ban a budapesti atlétikai Európa-bajnokságon a Népstadionban ötvenezer ember előtt ő énekelte a Himnuszt. Ekkor alig volt tízesztendős, de túl volt egy lengyelországi fellépésen is: Hatvan testvérvárosában, Jarocinban ­mutathatta meg tehetségét egy gyermekfesztiválon. Pár év múlva, már kamaszként nővérével is fellépett ugyanitt, s ezekben az időkben már én is készítettem néhány fotót róla. „Korsós Juditból­, a hatvani 5. Számú­ Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulójából ­mára igazi sztár lett. Igaz ez akkor is, ha ugyanolyan közvetlen, barátságos és nyitott lány maradt, akár bármelyik társa. Beszélgetésünkre édesapja is elkíséri. Korsós Zoltán több mint szülő: vigyázza kisebbik gyermeke minden lépését a sportszerűtlen könyöklésektől sem mentes úton, amelyre Judit lépett” – írtam róla 2003 áprilisában. Ez idő tájt már számos európai országban koncertezett, majd ­2005-ben ötödik helyezést ért el az Euro­víziós Dalverseny nemzeti döntőjében. Lola­ néven a legelső albuma ­2006-ban jelent meg Álomtánc címmel. Innentől minden rajongója is­meri pályafutását. Jó érzés volt visszanézni azokat a felvételeket, amikor még csak annyit lehetett tudni, hogy egy kedves, vidéki kislány megpróbál – nem is annyira bátortalanul – becsöngetni a siker kapuján.

Összeállításunk harmadik szereplője – ­megengedve magamnak az elfogultságot – egy olyan, már nem is annyira „fiatalember”, akinek léte első perceitől figyelemmel kísérem minden mozdulatát. Kisgyermek korában testvérével együtt magammal cipeltem a rockkoncertekre, híres zenekarok fellépéseire, s olyan interjúkra is, amelyeket a kemény zene illusztris képviselőivel készítettem. Mivel családi körben is állandóan rockmuzsika dübörgött a hangszórókból, talán nem véletlen, hogy az első olyan kamaszkori „hóbortja”, amelyet soha nem unt meg, a gitározás volt. Persze, ezt akkor még nem tudhattuk teljes bizonyossággal.

Az egyik alkalommal Nagy Feróval, a Beatrice vezetőjével zsűriztem egy amatőr rockfesztiválon, ahová Botit és öccsét, Örsöt is elvittem. Az ő kérésük volt, hiszen a Ricse munkásságát már kisgyermekként megismerték, a zenekar emblematikus babos kendőjével díszített pólókban jártak, s betéve tudták a Jerikó, a Nagyvárosi farkas, a Térden állva című számokat és a többi, már akkoriban is legendásnak számító nótát.

Amikor elkészült Feró és a gyerekek közös fotója, ­aligha gondolhatta bárki, hogy az ország talán legismertebb ­rockere és Tari Botond valaha egy jóval nagyobb pódiumon is egymás mellett áll majd.