Szúcs

2018.02.17. 10:14

Szúcson a negyedik polgármester jön

Címkék#Szúcs

Ellehetetlenülő költségvetés, a közmunkát kritizálók után egészségügyi okok miatt lesz változás.

T. B.

Ebben az önkormányzati ciklusban már negyedszer választhatnak polgármestert a szúcsiak. Ország József ugyanis tavaly szívműtéten esett át, s január végén egészségi okok miatt lemondott a tisztségéről.

– A helyi választási bizottság február elején ülésezett és május 13-ra tűzte ki a választás napját – tájékoztatta lapunkat Benkár József jegyző.

A jelöltek listája április 9-én lesz végleges, március 26-tól gyűjthetik majd az ajánlásokat. – A Nemzeti Választási Iroda közli majd, mennyi ajánlást kell pontosan összegyűjteniük a jelöltséghez. Szúcson a lakosságszámot figyelembe véve 9–10 ajánlás szükséges – tette hozzá a jegyző.Az ügyeket az alpolgármester, Elek Sándor viszi tovább, aki elmondta, Ország József szívműtétje után a testület számított a lemondásra, s elfogadták a döntését. A költségvetésen dolgoznak és a közmunka­pályázatot is beadták.

– Több nyertes pályázatunk is van, ezeknek előkészítése folyamatban van, de kértünk haladékot arra, hogy a projektek megvalósítása csak a választást követően induljon el. A következő három hónapban igyekszem mindent megtenni a falu érdekében – mondta Elek Sándor, aki szeretne indulni a májusi időközi választáson.

Elárulta, vannak tervek, amelyeket szeretne megvalósítani a nyertes pályázatokon kívül. Fontosnak tartja például, hogy felújítsák az utakat Szúcs–Bányatelepen és az árkokat is betonozzák. Szúcson a tavat szeretné rendbe tenni, s a ­Temető utcát aszfaltozni. Ezen kívül vannak Szúcson olyan önkormányzati ingatlanok is, amelyekre ráférne a tatarozás. Vita van a Szúcs Községért Egyesülettel is, szeretné megnyugtatóan rendezni.

Elek Sándor kifejtette, a fővárosi Autonómia Alapítvány régóta támogatja a bányatelepi közösségi életet, ezt az összefogást szeretné kiterjeszteni Szúcsra is. A faluban élőknek problémát okoz, hogy alapvető szolgáltatásokért utazniuk kell már. Egercsehivel közösen szeretne megoldást találni a fogorvoshiányra, hiszen ellátásért Egerbe kell utazniuk. Az is probléma, hogy Szúcson és Bányatelepen sincs bolt, ezért egy kiló kenyérért is be kell utazniuk Egercsehibe.Szívesen látnának egy „­gurulós boltot”, vagy pékséget, utóbbi például korábban rendszeresen járt náluk, ma már az sincs.

Lesz-e polgármester 2019 után?

A 2014. októberi ­választáson Egyed Zsigmond győzött, a falut 14 éven keresztül irányító polgármester azonban egyebek között a község ellehetet­lenülő pénzügyi helyzete miatt 2015. februárjában lemon­dott. Kökény Béla ­alpolgármester aztán megnyerte a 2015. május­ végi időközi választást, de 2016 júniusának végén a munkáját kritizálók miatt ő is leköszönt. Az októberi választáson az ő alpolgármestere, Ország József lett a befutó, aki 2018. január ­31-ével fejezte be a munkát.

Kérdés, lesz-e 2019. ősze után is polgármestere a falunak, hiszen felbukkant egy olyan, a miniszterelnök által cáfolt tervezet, miszerint a kistelepüléseken megszűnnek a mai helyhatóságok, s csak egy tanácsban kapna helyet elöljárójuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában