2018.10.23. 16:00
A nemzet ünnepe soha nem önmagáért szól
A megemlékezés a Szent Bertalan-templomban tartott ünnepi szentmisével kezdődött Gyöngyösön.
Pártok, szervezetek, intézmények helyezték el koszorúikat az 1956-os emlékműnél Fotó: Czímer Tamás
– Nemzetünk nagy pillanata volt ez a pár nap, és azért válhatott azzá, mert lényege mélyén az embereket nem az egyéni érdek motiválta, hanem a közösség addig át nem élhetett igazság – fogalmazott Tóth Szabolcs az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Az önkormányzati képviselő megemlékezésében a 62 évvel ezelőtti eseményeket idézte fel, s elmondta a forradalom alapkövetelését a nemzet nagy része osztotta: vissza kell szerezni Magyarország függetlenségét, az önkényuralom helyett szabadságjogokat, szabad választásokat akart a nép. Szavai szerint, a nemzet ünnepe soha nem önmagáért szól, hiszen vannak értékek melyek összekötik a magyarságot és megerősítik bennünk az együvé tartozás nagyszerű érzését. Az október 23.-ai megemlékezés a Szent Bertalan-templomban tartott ünnepi szentmisével kezdődött, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékművénél folytatódott, ahol az ünnepi beszédet követően a város civil szervezetei és a pártok képviselői koszorúkat helyeztek el. Az ünnepség a Mátra Művelődési Központban folytatódott.
A Gyöngyösi Járási Hivatal vezetője ünnepi beszédében 1956-ot a nemzeti önbecsülés forradalmának nevezte. Dr. Bekecs Andrea az egykori októberi napok gyöngyösi eseményeit idézte fel. Ezt követően a színpadon a Berze Nagy János Gimnázium tanulóinak Az utolsó szó jogán című műsorukat láthatta az ünneplő közönség.
Október 23.: ünnepi megemlékezés Gyöngyösön