Hatvan

2018.10.14. 13:16

Két napon át tartott a sörbuli a Népkertben

A hét végén új helyszínen, a Népkertben tartották meg az immár hagyományos sörfesztivált.

T. O.

A rendezvényre amelyre ebben az évben minden eddiginél többen – egyes becslések alapján a két napon összesen több mint tízezren – látogattak ki. Az érdeklődés egyrészt a színes programoknak, másfelől a sztárfellépőknek volt köszönhető.

 

Pénteken Horváth Richárd polgármester, Lestyán Balázs alpolgármester és Tarsoly Imre helyhatósági képviselő megnyitóját követően az Irigy Hónaljmirigy, szombaton pedig Kowalsky meg a Vega volt a fő attrakció, de mellettük számos más formáció – a Hatvani Fiúk, a Rico x Miss Mood, a Rockin’ Rock Cats, a Soulwave – is pódiumra lépett.

Emellett a legkisebbek gyermekprogramokon és vidámparkban múlathatták az időt, míg a felnőtteket gasztro- és pálinkaudvar is várta. Ám a rendezvény jellegéből adódóan a „főszereplő” természetesen a sör volt; utóbbiból több mint harmincféle különlegességet kóstolhattak meg az ínyencek. A kínálatban a helyi főzésű Búza, Barna és Világos is helyet kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában