Eger

2018.11.30. 16:21

Meseerdőbe várják a gyerekeket

Felolvasással, játékkal tarkított bemutató keretében nyílt meg a Mesepont a Harlenkin Bábszínházban péntek délelőtt.

L. R.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Gál Gábor

A több helyiségből álló, interaktív látványelemekkel felszerelt tér a jövőben élőszavas mesemondással összekötött foglalkozások helyszíne lesz.

 

- Nagyon sok munka áll a Mesepont megnyitása mögött, hiszen a helyiségek kialakítása is jelentős építészeti beavatkozást igényelt – fogalmazott Éry-Kovács András intézményigazgató, kifejtve: az uniós pályázatot a Harlekin Bábszínház az Egri Kulturális és Művészeti Központtal közösen adta be két éve. A megvalósítás az elkövetkező három évre szól, ez idő alatt a Hagyományok Házával együttműködve gyermekcsoportok számára szerveznek mesés foglalkozásokat.

A helyiség egyik felében hagyományos, tisztaszobát idéző enteriőrt alakítottak ki, e mellett udvart, a szomszédos szobában pedig életnagyságú meseerdőt rendeztek be. Ez nem csak látványelemeivel szórakoztat, társasjátékként használva a gyerekek maguk is a mese részeseivé válhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában