Juhász Ádámmal szőlőről, borról, szüretről és jövőről

– Gyerekkorában is meghatározó volt a szőlő és a bor?

– Emlékszem, óvodásként nagy élmény volt, amikor szüret után a tőkén maradt muskotályt leszedhettük, de arra is, hogy általános iskolásként, amikor a Paptag-dűlőt telepítettük, én voltam a jelölőember, aki mutatta, hova kell ütni az U szöget. Minden szünetben a pincében dolgoztam segédmunkásként, azaz ládáztam, hordót mostam, pakoltam a rekeszeket a palackozóban, megismertem a dolgozókat. Az egyetemi évek alatt már bekapcsolódtam a vendéglátásba is. Aztán három évig külföldön szereztem tapasztalatot, előbb Új-Zélandon dolgoztam pincemunkásként, majd ösztöndíjjal tanultam Montpellier-ben, Bordeaux-ban, Geisenheimben és Stellenbosch-ban. Utóbbi helyen állásajánlatot is kaptam, de édesapám 2015-ben elmondta terveit... Igaz, nem sejtettem, hogy ilyen hamar átveszem a stafétát.

– Ezek szerint meglepetés volt a bejelentés?

– Abszolút. Egy pohárköszöntővel készültem, amikor „elkövették ellenem a merényletet”. Persze hozzá kell tennem: soha nem éltem meg teherként e munkát, sokkal inkább a lehetőséget láttam, hogy segíthetek a családomnak, s persze óriási büszkeség is, hogy hisznek bennem. Édesapám úgy ültette el bennem a szőlő és a bor szeretetét, valamint azt, hogy a családi vállalkozásban gondolkozzam, hogy észre sem vettem, csak mostanra látom, mi miért történt.

– Azért a szőlészet-borászat és az ügyvezetés pestiesen szólva „más kávéház”...

– Nem áll távol tőlem mindez, hiszen az egyetemen tanultam vállalatirányítást és közgazdaságtant is. Szükség is van rá, hiszen idén átlépjük a hárommillió palackot, ami azt is jelenti, hogy a minőségirányítási és -biztosítási rendszereket, az informatikai hátteret is fel kell zárkóztatni ehhez a dimenzióhoz. Ekkora palackszámnál már nem csak a csömöszölés a feladat, meg a romantikus séta a szőlőben… (nevet). Örömmel mondhatom, hogy a napokban elnyertük az élelmiszeripar legmagasabb biztonsági minősítését, külsős, független szakértők mondták ki: Egerszalókon európai szintű termelés folyik. Bízunk abban, hogy ez új kapukat nyithat ki számunkra.

– Külföldön is jól cseng a pincészet neve.

– Elsősorban a vörösboraink iránt magas a kereslet külföldről. Az Egri Bikavérrel szemben itthon kicsit szkeptikusak az emberek, pedig bel- és külföldön ez a legnagyobb palackszámban értékesített vörösbor, s erre büszkének kell lennünk. Elsősorban a visegrádi négyek országaiba exportálunk, de boraink jelen vannak Belgiumban, s ugyancsak fontos piacunk Kína. Éppen a napokban hívtak meg a márciusi shanghaji borexpóra. Széles szortimenttel dolgozunk, birtokszelekciókkal a hétköznapi borfogyasztáshoz, míg a termékpiramis csúcsán természetesen a dűlőválogatások szerepelnek. Jelenleg 20 féle bort kínálunk a fogyasztóknak.

– Nem sok ez?

– Azt szoktam erre mondani, hogy a borvidéken 62 telepített fajta van, s míg a fogyasztók igénylik ezeket a borokat, nem leszünk a magunk ellenségei, hogy ne adjuk meg a kínálatot a kereslet mellé. Ha valaki Cabernet Franc-t akar Egerből, akkor kínálunk neki, sőt, nem is akármilyet: a Cabernet Franc-unk idén elnyerte az Országház Bora címet.

– Az egerszalóki borászati központban beszélgetünk. Miért éppen itt épült meg e centrum?

– Itt születtünk, itt nőttünk fel, s hiszünk abban, hogy egy sikeres vállalkozásnak hozzá kell járulnia otthona fejlődéséhez is. Persze megmarad a Kőlyuktetői pincesoron található kóstolópince is, de tavasztól ide is várunk csoportokat, hogy megmutassuk, mi minden történik a borral, amíg a boltok polcaira kerül. Nincs titkolnivalónk, mi egy 100 százalékban magyar tulajdonú családi vállalkozás vagyunk, amely kizárólag egri szőlőből készíti borait.

– Tudom, hogy a borászok nem szeretik, de muszáj feltennem a kérdést: milyen volt a szüret?

– Nincs ezzel semmi baj, szerintem kifizetődőbb őszintének lenni. Be kell vallani, ha valami rossz, emlékezhetünk a 2010-es, vagy a 2014-es évre, amikor szinte egy deci vörösbort sem készítettünk… Az idei azonban egy kimagasló és különleges év volt, bár a korai fajtáknál voltak nehézségek. Persze nem szabad álomvilágban élni, a könnyű, reduktív borok, mint a Juhász Rosé, nemcsak a szőlőtől függnek, hanem a borászat technológiai korszerűségétől is. Augusztus 8-án kezdtük a szüretet, amikor nappal még 30 Celsius-fok felett volt a hőmérséklet, ezért éjszaka szüreteltünk kombájnnal, hűtöttük a cefrét, hidegen erjedt a must, tehát mindent megettünk a magas minőségért. Amikor vörösborok készültek, már „csak” az volt a feladat, hogy helyesen válasszuk meg a szüret időpontját.

– Mi volt az első bora?

– Sauvignon Blanc, 2012-ben. Akkor jöttem haza Új-Zélandról, s a frissen megszerzett tudással kezdtem neki a munkának. Jól sikerült, olyannyira, hogy talán emiatt foglalkozunk ma is e fajtával. Utólag belegondolva talán több figyelmet is szentelek a Sauvignon Blanc-nak, hiszen ebből írtam mesterdiplomámat is. De nagy lehetőséget látok a Pinot Noirban, valamint két helyi fajtában: az Olaszrizlingben és a Kékfrankosban is. Utóbbit szeretném, ha nemcsak papíron dominálna az Egri Bikavérben, hanem évről évre többet használnánk belőle. Nem titok, borászként a musttól az újbor állapotig tartó időszakot élvezem a legjobban. A bennem lévő alkotási vágy akkor tud leginkább kiteljesedni. Ha netalán más szakmám lenne, akkor is biztos olyat választottam volna, amely során alkothatok valamit.