Gyerekként is elvarázsolták a kütyük a kápolnai ezermestert

Tönkrement a Luzcnik varrógép. Az a bizonyos lábbal hajtós modell. Nem nagy ügy, az adok-veszek internetes oldalakon sok ilyet kínálnak néhány ezer forintért. Onnantól kezdve azonban súlyosbodik a helyzet, ha a gazdája, aki évekig taposta a pedált, s a család ezernyi kopott ruháját tákolta össze a készülékkel, érzelmileg is kötődik valahogy a tárgyhoz, és azt, és kizárólag azt a gépet szeretné mindenáron megjavíttatni.

Két hónapja adta fel a harcot otthonunkban a ­bútornyi darab, és onnantól kezdve jó anyám egyre hallgatagabbá vált. Időnként bátortalanul szóvá tette, hogy már ez se működik, aztán csak legyintett a függönnyel letakart gépezetre. Amikor a harmadik szomszédnak kezdett szabadkozni, hogy már nem tudja a nadrágszárat megigazítani, a munkaruhát befoltozni, se az asztalterítőt beszegni, éreztem, hogy a baj kezd elhatalmasodni. Varrógépszerelő kell ide! Az a fajta ezermester, aki elbabrál még a régi alkatrészekkel, ki is cseréli azokat, mert tartalékolt belőlük néhányat. Igen, igen, de vajon manapság ki ért egy régi varrógép szereléséhez? S egyáltalán, ki áldoz erre időt, energiát?

Szerencsés vagyok, mert egy közeli faluban akadt olyan régi jó ismerős, aki nagyjából mindenhez ért, kérésemre igent mondott, és jött a megbeszélt időben, vállán a szerszámostáskával.

Míg Boda József, a Kápolnán élő, immár nyugdíjas mester türelmesen reparálgatta a több sebből vérző, kopott szerkezetet, mellételepedtem, hogy meséljen egy kicsit a múltról.

Mondja, már gyerekként is elvarázsolták az elektronikai kütyük, s minden újdonság. Az általános iskolában rendre azon kapták tanárai, hogy detektoros rádiókat barkácsolt padtársával. Az akkori négyes iskola melletti Rossztemplom villámhárítóján felmászva feszítették ki a vezetéket, amit az osztályterem parkettaszegélyén bújtattak el, s továbbítottak a padig. Innentől kezdve minden eszköz alkalmas volt a vételre. Az évzáró ünnepségeken aztán végül mindig visszakapták a tanév alatt elkobzott alkalmi rádiókat. Nem véletlen, hogy az elektroműszerész-szakmát választotta. Egerben, a Bornemissza Gergely Szakiskolában tett szert a tudományra, remek tanárok segítségével.

A tanulmányok után a Villamos Automatika Intézetnél (Vilati) kezdett dolgozni, ahonnan pár hónap után egy államközi szerződésnek köszönhetően az akkori NDK-ba (Német Demokratikus Köztársaság) delegálták. Három évig dolgozott Drezdában, a kötőszakmában, ahol nemcsak elektroműszerészként dolgozott, szervizelte a gépeket, hanem a mesterségbe is beleszeretett. Itt ismerkedett meg Oroszlámos Sándorral, a magyar „kötőgép-fejedelemmel”, aki többször járt üzleti úton a német cégnél. József tolmácsolt neki, s rengeteget tanult tőle a szakmáról. Hazatérve az Egri Háziipari Szövetkezetben helyezkedett el technológusként.

Munkaszerződése szerint akkoriban nemcsak a gépeket javította, hanem negyedévente új mintakollekciót is le kellett tennie az asztalra. Így esett, hogy egy országos versenyen egy általa tervezett női mellény és egy férfikardigán párossal a harmadik helyen végzett.

Aztán a katonaévek következtek, ahol szintén jól jött a tanult mesterség. Az egri Szarvas téren működő Budapest Kötőipari Szövetkezet leánycégénél, ahol a nyolcvanas évek végéig főként honvédségi alkalmazottak feleségei, lányai dolgoztak, elkelt a szakértelem. Sok minden mással is foglalkozott emberünk. Volt olyan év, amikor egy barcsi butikban értékesítette a kötöttárut, s amikor másra volt igény, akkor egy év alatt egymillió csavart gyártott. Végül visszatért első munkahelyére, a Vilatihoz, azonban betegsége miatt nem sokkal később rokkantnyugdíjra kényszerült.

A szakma iránti szeretet megmaradt

Boda József idén tölti be a 68. évét, de ma is mindennap dolgozik. A faluban jól tudják, hogy mindenhez ért, így gyakran fordulnak hozzá segítségért. Megjavít minden elektromos szerkezetet, a műhelyében szerszámok, műszerek hada sorakozik. Munkára nemet mondani csak nagyon ritkán szokott, és a legtöbbször fizetséget se fogad el. Tizenhét éves kora óta dolgozik, ám nyugdíja alig haladja meg az 55 ezer forintot. Nem panaszkodós fajta. Azt mondja, voltak évek, amikor minden jól ment. Amíg fiatal volt, minden volt: életerő, szerelem, pénz. Mára mindebből nem sok maradt, ám a szakmája iránt érzett szeretet soha nem múlik el. Viccesen azt mondja, a kakukkos órától a gőzmozdonyig bármit megszerel. Ma a legnagyobb öröm számára a családjával és az unokáival töltött idő.