segítség

2019.05.28. 07:00

Napokon belül oszthatják az ételt a helyi népkonyhákon

Fedémesen, Szentdomonkoson, Tarnaleleszen indulhat el napokon belül a népkonyha-szolgáltatás. Több százan igényelték a napi egy adag ingyenes melegételt.

Barta Katalin

Megyénkben egy éve négy településen – Nagytályán, Kerecsenden, Mezőtárkányban és Egerfarmoson – indult népkonyha, kísérleti jelleggel. A miskolci székhelyű Egy Falat Esély Alapítvány vezetője akkor úgy fogalmazott, hogy előzetes igényfelmérést követően szolgáltatnak egy adag melegételt azokban a helységekben, ahol az előírásoknak megfelelő helyszínt biztosítanak neki.

A községekbe azóta is rendszeresen szállítják az ingyen­kosztot már nemcsak hétköznapokon, hanem sokszor szombatonként is. Megtudtuk, napokon belül újabb három faluban – Tarnalelesz, Fedémes, Szentdomonkos – kezdi el működését a népkonyha, ezeken a településeken az ÉLIM Szolgáltató Központ biztosítja majd az ételt.

Kovács Béla, Tarnalelesz polgármestere azt mondja, az 1800 lakosú faluban hétszázan jelezték, hogy kérnének az ingyenebédből. Számukra a községi vendéglőben alakítottak ki helyet az étel fogadására és osztására.

– A kérelmezők száma jelzi, hogy magas a felnőtt rászorulók aránya – közli a faluvezető. – A 18 év alattiak nem részesülhetnek ebből, mivel többségüket a kedvezményes gyermekétkeztetés valamilyen formájában támogatja az állam. Szentdomonkoson is sokan iratkoztak fel a listára. A 420 lelkes faluban több mint kétszázan jelezték igényüket. Az ételt szállító vállalkozóval már megegyeztek, a megfelelő helyiséget a művelődési házban alakították ki, a szakhatóságok engedélye is megérkezett.

Az igénylők határozatlan ideig naponta kaphatnak egy tányér étket, amíg a készletekből jut. Képünk illusztráció Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fedémesen ma háromszázan élnek. Közülük negyvenen érdeklődtek a díjmentes étel iránt. Itt a régi kis iskola épületében osztják majd az ebédet – tudtuk meg Válóczi István polgármestertől. A községek vezetői szerint már e hónapban indulhatnak a népkonyhák.

Az alapítvány az igényeknek megfelelő adagot szállít az önkormányzatokkal egyeztetett helyszínekre. A szolgáltatást igénybe vevők határozatlan ideig naponta kaphatnak egy tányér étket, amíg a készletekből jut. Az alapítvány vezetője korábban annyit mondott, hogy nem céljuk a sajtóban reklámozni a tevékenységüket, mivel az ingyenes ételosztásokról szóló híradások sokszor megosztóak.

De mi is az a népkonyha? Nem új keletű intézmény. Olyan jótékony egyesületek konyhái, amelyekben a szegény néprétegek számára ingyen vagy nagyon mérsékelt áron egészséges és tápláló ételeket főznek. A cél enyhíteni a szegénység szenvedéseit.

 

Ezek is érdekelhetik