Új impulzusok érték az idén a Bükki Művésztelep alkotóit Nagyvisnyón

Ezúttal is új kísérleteket hozott az egy hétig tartó esemény. Gesztelyi Nagy Zsuzsa festőművész folytatta balkonos sorozatát, ám léptéket váltott, s hogy a műveinek mérete többszörösére nőtt, az köszönhető az itt rendelkezésre álló térnek is. Elkezdett szimbolikus emberi alakokat is rájuk festeni, ami eddig nem volt jellemző a műveire. Mint mondta, a balkonos egyszerre tartalmaz zártságot és nyitottságot, egyedül- és az együttlétet. Mint kifejtette, a balkon a határa az énnek a közösséggel. Arról is beszélt, hogy idén volt önálló kiállítása, a sorozat egy négy-ötéves periódusát zárta le, a mostani alkalom már egy új dolog kezdetét jelentette.

Gábor Enikő fotó- és képzőművész már Balogh Rudolf-­díjasként érkezett a művésztelepre, a fotósoknak járó állami elismerést idén tavasszal vehette át. A bükki alkotótelepre úgy készült, hogy archaikus fototechnikákkal készít sorozatokat. Ezek között volt az argentotípia is, a képei­nek a témája kontrasztot jelentett az egyébként költséges technika lassúságával: instant tészták végtelen labirintusát vitte papírra különböző napszakokban exponálva. Mint elmesélte, az elkészült alkotások szem­lél­tető­eszközök is lesznek a hallgatói számára az egyetemen. Elárulta azt is, hogy amikor a sorozat elkészül, szeretné látni majd egyben, egy kiállításon megnézni a teljes anyagot.

A művésztelep két német képzőművész tagja közül Josephine Bonnet közölte, a környezet más, mint ahonnan érkezik, főleg a hegyek, az atmoszféra miatt. A más művészekkel való együtt dolgozás pluszt ad számára, amit otthon nem tud megélni. Idén aktívan jelen volt a faluban, öntapadós papírszalagokat ragasztott a sínekre, utcákra, ezzel rajzolt. A street artnak nevezhető műfajt úgy jellemezte, hogy egy időszakos térbeli alkotást hozott létre. Élvezte a munkát, és azt is, hogy a falubeliek megszólították.

Ilka Habrich szerint januárban jó volt megtekinteni, hogyan születik ezekből a munkákból kiállítás, s látni, hogy a többiek hogyan fejlődnek. A szűk térben közel voltak egymáshoz, jó volt így dolgozni, hiszen ő sokat fest odakint egyedül. Kaland volt számára az eső, amelyet meg is festett. Sokat foglalkozik azzal, hogyan hat az ember a környezetére: például a barnaszénbányászattal, az extrém időjárással, a viharokkal, tornádókkal. Művészként érdekesnek találja, milyen módon avatkozik be az ember a természet rendjébe. A festményeken ezeket nem direktben láttatja, hanem inkább az összefüggéseket próbálja ábrázolni.

Korolovszky Anna – aki Gál Krisztiánnal számos nemzetközi plakátkiállításon vett részt – boldog volt, hogy a munka, a tanítás után egy hétig kedvére alkothatott. Linómetszetet készített a népi falvédők jegyében, a sok jó ember kis helyen is elfér közmondás alapján, s ez igaz is volt erre a hétre, amikor a házba szorultak mindannyian. Kollázsokat is alkotott az elmúlt két-három év munkáinak fel nem használt darabjaiból, fotogram próbalevilágításokból, színházi plakáthoz nyomott betűkből. Linódúcokkal egy fürdőző nőt és a macskáját ábrázolta, főleg popos, nyári színekkel. Kijelentette, azért is jó ez a nagyvisnyói tábor, mert itt el tud kezdeni valamit, aztán otthon jobban ki tud bontani.