Valamennyi diákja kicsit a gyermeke is a mátrafüredi igazgatónőnek

– Hogyan kezdődött a pedagógiai pályafutása? Mindig is tanár szeretett volna lenni?

– Igen. Édesanyám mesélte, hogy már gyerekkoromban sorba ültettem a plüssmackókat és tanítottam őket. Pedig nem volt pedagógus a családban. Egyszerűen azt éreztem, tanítani akarok. Két gyermekem van, de a tanítványaim tulajdonképpen kicsit a gyermekeim is. Azt is édesanyám mondta, a pályám elején, hogy jól jegyezzem meg, a gyerekek megérzik, hogy ki szereti őket és ha azt érzik, hogy szeretettel fordulnak feléjük, akkor sok mindent el lehet velük érni. Számomra az igazi kitüntetés az, amikor nyári szünetben egy diákom csak azért felhív, mert hiányzom neki.

– Immár öt éve igazgatja a mátrafüredi intézményt, milyen állomások után érkezett ide?

– Egerben végeztem, a főiskola után egy évet egy salgótarjáni, majd a pétervásárai általános iskolában tanítottam, aztán férjhez mentem, megszülettek a gyermekeim. Ezután 1995-ben a Pétervásárai Mezőgazdasági Szakképző Iskolában helyezkedtem el, ahol 1999-től igazgatóhelyettesként, majd 2009-től öt évig igazgatóként dolgoztam.

– Meghatározóak lehettek a pétervásárai évek.

– Azok voltak. Szívesen emlékszem vissza, hogy a kollégákkal olyan családias, gyermekközpontú, jó hangulatú tantestületet tudtunk létrehozni, ahol rengeteg programmal, pályázatokkal, eszközfejlesztéssel tudtuk a tanulókat segíteni. Munkatársamnak köszönhetően beletanulhattam az intézményi gazdálkodásba, amely később is hasznomra vált. Ám a mátrafüredi intézményben is rengeteg dolgot elértünk. A fenntartónknak köszönhetően egy csaknem 500 millió forintos energetikai felújításon esett át az épület és megújulhatott a kollégiumunk is. Augusztustól pedig hivatalosan is tehetséggondozó szakkollégium lettünk.

– Milyen feladatok szerepelnek még a tervek közt?

– Mindenképpen szeretnénk az iskola külföldi kapcsolatrendszerét bővíteni, egy osztrák testvériskolai kapcsolatot kiépíteni. Több gyakorlati helyszínt kialakítani, valamint a tornatermet is kellene bővíteni. Jól jönne több kollégiumi férőhely is, ugyanis 14 megyéből csaknem ötszáz gyermek jár ide, és legalább a hetven százalékuk igényli a kollégiumot.

– Hogyan látja, milyen lesz a következő nevelési év?

– Idén három kilencedikes osztály indul. Bízom benne, hogy sikeres évnek nézünk elébe. Nálunk a kollégák munkájának köszönhetően a gyermekek jól szocializáltak, tisztelettudóak, persze ők is kamaszok a kor minden nehézségével együtt. Az biztos, hogy manapság másképpen kell tanítani, motiválni, mint évekkel korábban. A technika vívmányai az osztálytermekbe is begyűrűztek, pedagógusként is felkészültebbnek kell lennünk ilyen téren is. Míg tíz-húsz éve frontális osztálymunkával le tudtuk kötni a tanulókat, ma már teljesen más módszerekhez kell folyamodnunk. Fontos, hogy megértessük velük a folyamatos képzés és önképzés szükségességét, de ez nem egyszerű feladat.

Mai napig képzi magát

Karnis Pálné 1987-ben végzett a megyeszékhelyen, az akkor még Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán magyar–orosz szakon, majd német nyelvtanári diplomát is szerzett ugyanott. Később az Eötvös Loránd Tudományegyetemen német nyelv és irodalom szakos tanári oklevelét vehette át. Ezt követte a Szegedi Tudományegyetem, ahol a pedagógiai mérési és értékelési szakértő végzettséget szerzett. A tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatta közoktatás-vezető szakon és még jelenleg is képzi magát. Ismét a Műszaki Egyetem hallgatója, köznevelési mestervezető szakirányon. Jelenleg nemcsak az intézményt vezeti, hanem a diákoknak német nyelvet is tanít.