Hat helyszínen kínáltak a jó palócok élményt, hangulatot, színeket, ízeket

Október 17. Recsk, délelőtt tíz óra. Szikrázó napsütésben érkezünk az ország legrégebbi tájházához, ahol az udvaron Dsupin Pál kiváló zenész muzsikával fogad. A tucatnyi, többnyire Budapestről érkező újságíró kollégával és a velünk tartó turisztikai szakemberekkel nagyokat szippantunk az avar illatú, tiszta mátrai levegőből, miközben Bózvári Józsefet, a 2005-ben alakult Palóc Út Egyesület elnökét hallgatjuk a szervezet küldetéséről, terveiről, s az idén december végén záruló Partnerséget építünk nevű projekt részleteiről.

A mi dolgunk most az, hogy lássuk, megtapasztaljuk, mi minden valósult meg abból a pályázatból, amelyet az Európai Unió arra szánt, hogy határon innen és túl a palóc települések együttműködve, egymást támogatva mutassák meg értékeiket, hagyományaikat, s így váljanak vonzó turisztikai célponttá.

Recsken Pataki Miklósné, a Hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület elnöke kalauzol a tájházban, s mutatja be a helyi hímző szakkör tagjaival mindazt a kézműves kincset, amelyet elődeink hagytak örökül, s a ma is élő alkotók őriznek, és adnak tovább. Ezen az állomáson ezt a célt szolgálja a nemrégiben átadott szabadtéri foglalkoztató, ahol nyaranta kézművestáborokat szerveznek, s az idelátogatóknak bemutatókat tartanak.

A közeli Mátraderecskén a Népművészeti Ház udvarán a helyi nyugdíjasklub asszonykórusa fogad minket, gyönyörű, színpompás helyi viseletben, vidám népdalcsokorral. A pályázat segítségével tavaly elkészült Palóc Pajtában Vidiné Kis Anikó projektmenedzser arról beszél, hogy a pajta az átadása óta számos hagyományőrző programnak adott helyet. A mátraderecskeiek híres Palóc Párnafesztiváljának egyik kiemelt helyszíne, de számos kézművestábort, foglalkozást is tartottak már itt, ahol a fiatalabbak a fafaragás, a szövés fortélyaival ismerkedhetnek. Az épületben található szövőműhelyben ott sorakoznak az eszváták, régi szövőszékek. Itt ma is dolgozik néhány asszony, és mindig szívesen látják az érdeklődőket.

Az elkészült szőttesekből, lakástextíliákból, ruhaneműkből, ajándéktárgyakból berendezett galéria szemet-lelket gyönyörködtető. Az ebédet a palóc pajtában tálalják. A terített asztalokon Mikszáth Kálmán kedvence, hamisítatlan palócleves gőzölög, ráadásul macok, túrós lepény, csevice, kézműves palóc sör dukál mellé.

Nehezen indulunk tovább, de haladnunk kell, hiszen Alsósztregován már várnak ránk a szépen felújított Madách-kastély udvarán. A gyermekek folklór műsora s a polgármester barátságos üdvözlése után után a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója köszönt.

A kastélyba lépve kicsit mindenki megilletődik, hiszen Madách Imre itt élte le életét, itt írta meg Az ember tragédiáját, itt fogadta korának neves politikusait, művészeit. Elidőzünk az általa oroszlánbarlangnak nevezett dolgozószobájában, ahol irodalmi művei születtek. A profi idegenvezetővel együtt kísérjük végig életútját, s tekintjük meg a tragédiához készült lenyűgöző interaktív kiállítást. Sétálunk a kastély mesés parkjában, ahol jelenleg komoly munkák zajlanak. A hatalmas fák ölelte területen játszóterek épülnek, sétányt, utakat, szabadtéri színpadot, rózsalugast álmodtak ide. Belekortyolunk a helyi finom borokba, majd búcsút veszünk vendéglátóinktól.

A nap utolsó állomása a szlovákok lakta Hrusov, ahová már sötétben érkezünk a helyi tájházhoz. Fiatal harmonikások vidám koncertje fogad, a szabadtéri kemencében izzik a parázs, a viseletbe öltözött asszonyok a szemünk láttára nyújtják, és vetik a kemencébe a megkelt kenyérlángost. A forró, kívül ropogós, belül foszlós tésztához libazsíros-fokhagymás kence jár. Itt is a polgármester tart barátságos köszöntőt, aki előrukkol a helyiek büszkeségével, az illatos körtepálinkával.

Tolmácsunk nevetve fordítja szavait. Mondja, itt a körte különleges becsben tartott gyümölcs. A környéken rengeteg terem belőle, a község is erről kapta a nevét, s a címerükben három aranyló körte szerepel. A helyi hagyományőrzők vidám műsorral, szarvasraguval, helyi borokkal várnak a művelődési házban, mindenkit bevonnak a táncba.

Másnap reggel szállásunkon az ablakot kitárva tátva marad a szánk a látványtól. Körülöttünk őszi ragyogásban fürdő erdők, szelíd lankák, három csillogó tavacska és végtelen csend. Az áhítat percei után kiadós reggeli következik az itteni fűszerkertből forrázott, gőzölgő gyógynövényteákkal.

Így indulunk sétára az ezer lakosú faluban kialakított tematikus sétaútvonalon, amely több olyan állomást tartalmaz, amely a helyiek múltját, értékeit tárja elénk. Bepillantunk a tűzoltó múzeumba, a régi pálinkafőzdébe, a traktorkiállításra, a kovácsműhelybe, a néprajzi múzeumba, s végül elérkezünk ahhoz a hatalmas szabadtéri színpadhoz – a helyiek amfiteátrumnak hívják – amelyet szintén európai uniós támogatással sikerült kialakítani, felújítani. Ez a színpad a legfontosabb helyszíne a minden évben több ezer vendéget vonzó Honti Parádé nevű nyári fesztiválnak, amely a szlovák hagyományőrzők egyik kedveltebb ünnepe.

Megköszönve vendéglátóink gondoskodását a nógrádi Vanyarcra, „a sztrapacska fővárosába” indulunk, ahol minden évben megrendezik a jó palócok, a tót atyafiak kedvelt eledeléről elnevezett haluskafesztivált. Az önkormányzat három turisztikai beruházással vesz részt a határon átnyúló pályázatban. Az impozáns, fedett szabadtéri színpad már elkészült, s hamarosan létrehozzák a patkolt tojások múzeumát, s építenek egy népi játszóteret. Folynak a Dessewffy-kúria felújítási munkálatai is, amely állandó és időszaki kiállítások otthona lesz. Az őszi napsütésben utunk talán legérdekesebb helyszínére érkezünk. Az egy épületben található őskövület-kiállításon és az aprócska tojáspatkoló műhelyben jól érzékelhetően megáll az idő. Toporogva bámuljuk a geológusok által 14-16 millió évesre becsült egykori fatörzset, amely csillogó ásvánnyá nemesedett, majd hitetlenkedve nézzük Hodnik Boglárka patkolt tojásait. Az alkotó belső utakról, koncentrációról, az egységélményről és a türelemről beszél. A szavak ismerősek, a lényegük azonban itt nyer igazi értelmet.

Délutánra jár, amikor a művelődési házban megérkeznek a 86 éves Mari néni és segítői jóvoltából a nagy tálakban tálalt káposztás és juhtúrós sztrapacskahegyek. Megtekintünk két gyönyörű, frissen készült imázsfilmet a térségről, elköszönünk, majd hazabuszozunk. Palóc szőttes tarisznyánkban rengeteg élménnyel térünk haza. Azzal a biztos tudattal, hogy ezekről a helyekről sokat mesélünk majd, s bizonyosan visszatérünk.

Két nép évszázados kultúráját őrzik

A magyar–szlovák határtérségben működő Palóc Út Egyesület valamint a szomszédos Podpol’anie Kulturális Út magyar és szlovák nemzetiségű településeinek összefogása a régió kulturális-turisztikai lehetőségeinek jobb kihasználását célozza.

A két nép évszázadok során egymásra ható, megőrzött kultúrája a térségbe látogatókat vonzó turisztikai potenciált teremtett. A Palóc Út, mint turisztikai tematikus út közel 15 éves fennállása alatt szisztematikusan építkezett, éppen egy magyar–szlovák program első körében elnyert forrás segítségével lépett át a határon. A határrégió szlovák oldali palóc identitású települései ekkor csatlakoztak hozzájuk. Ugyanakkor a Palóc Út magyarországi területén 24 szlovák nemzetiségi település fekszik, közülük több az egyesület aktív tagja.

A mostani európai uniós pályázat 6 települést érint, és másfél millió eurós támogatást jelent. Az elmúlt évben megépült, elkészült létesítményekkel, a fenti célt szolgáló fejlesztésekkel, népszerűsítő kiadványokkal, valamint a turisták eligazodását szolgáló új, ingyenes mobiltelefonos applikációval ismerkedhettünk meg. Útközben észrevétlenül mi is jó palócokká válunk e két nap alatt.