Európai Hulladékcsökkentési Hét

2019.11.22. 19:50

A szelektív szemétgyűjtés mellett számos más módszerrel is tehetünk környezetünkért

November 16–24. között tartják idén az Európai Hulladékcsökkentési Hetet hazánkban is. Az év témája a környezettudatos szemléletformálás és az oktatás, annak érdekében, hogy kevesebb hulladék keletkezzen. Nyisd ki a szemedet és csökkentsd a szemetet! – így szól a szlogen.

Szabó Katalin

Fotó: Daniel Beran

A szelektálás önmagában már nem megoldás, az a cél, hogy legyünk tudatosak, próbáljuk megelőzni, hogy túl sok hulladékkal pakoljuk meg a kukákat.

Keszeli Judit, a Kaptárkő Egyesület önkéntese a Heol kérdésére úgy fogalmazott, az egyesület többek között a Magyar Természetvédők Szövetsége Föld Barátai csoportjával is együttműködik a szemléletformáló projektek megvalósításában. Judit magánszemélyként is igyekszik úgy élni, hogy minél kevesebb hulladékot termeljen a mindennapjai során.

– Sok veszélyes hulladékkal találkozunk a háztartásokban, ezzel főként a nők szembesülnek, például amikor gyermekük születik, hiszen rengeteg eldobható pelenka halmozódik fel. Ma már erre egyre jobb megoldásokkal élhetünk, ilyen egyebek között a mosható pelenka is. Vagy a babáknál nem feltétlenül szükséges nedves törlőkendőt használni, hanem langyos, szappanos vízzel is megoldható a tisztítás, és a természetes körömvirágkenőcs is kiváló popsikrém helyett.

A nők a ciklusuk miatt is havonta dobják el például a veszélyes hulladéknak számító betéteket, holott kitalálták már a nagyon jól mosható változatokat, amelyek folyamatosan biztosítják a bőr lélegzését – részletezte. A háztartásban is sokféle vegyszert használunk. Sok jó környezetbarát termék létezik ugyanakkor, például bátran elővehetjük az ecetet, citromlevet, ezek jó tisztító- és fertőtlenítőszerek. Ha viszont valaki ódzkodik attól, hogy mosószer és öblítő nélkül éljen, akkor beszerezhet már környezetbarát szereket is. Vannak továbbá olyan magyar gyártócégek, melyek a tisztítószereknél egy teljesen új szemléletet alkalmaznak: a kiürült flakonokat visszaveszik és újratöltik – tette hozzá.

Az egri Szent Hedvig Kollégiumban jótékonysági ruhabörzét tartottak Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A hírek szerint a nagy drogériás üzletláncok is hamarosan bevezetik a mosószerek és samponok kimérős árusítását. Keszeli Judit hangsúlyozta, az elektronikai eszközök, mint a mobiltelefon, a laptop, a mosógép, a hűtőszekrény, szintén veszélyes hulladéknak számítanak. Ugyanakkor hamar le kell cserélni azokat, és korlátozott a javíthatóságuk is. Ezt nevezzük tervezett elavulásnak.

– Ezek a tárgyak a természetbe jutva szennyezik a környezetet. Az újrahasznosítás miatt is fontos, hogy a fölöslegessé vált elektronikai eszközeinket az ezeket gyűjtő lerakókba adjuk le – tanácsolta. (Jó tudni: ha például új mosógépet veszünk, a régit az eladó köteles elszállítani.)

Megjegyezte, nem megoldás, ha annyira vagyunk „zöldek”, amennyire nekünk komfortos. Fontos, hogy mindenki a maga szintjén igyekezzen a legtöbbet megtenni. – Most már a szemét mennyiségének csökkentése a cél, nem csak a szelektív gyűjtés az opció. Szerencsére egyre többen járnak textilzsákokkal a boltba, s nem a vékony, műanyag eldobható szatyrokat használják. Jó dolog továbbá a megunt ruha adományozása vagy a garázspiaci árusítás kis közösségeknek – hívta fel a figyelmet.

A bevásárlási szokásokról szólva azt mondta: érdemesebb felkeresni helyi termelőket, hiszen jó minőséget árulnak. – Kicsit vissza kellene tekintenünk az időben egy olyan jó húsz évvel, s megnézni, hogyan éltünk akkoriban. Egerben például elég sok parlagon heverő földterület kínálkozik, ahol közösségi kerteket lehetne létrehozni. Mi is magunk termeljük a gyökérzöldségeket, tökféléket – hozott személyes példát az egyesület önkéntese. Tegyük hozzá: akinek kertje van, annak a komposztálás is igen jó megoldás arra, hogy kevesebb hulladékkal terheljük a környezetünket.

Ruhabörze és egyéb programok

A héthez megyénkben is több programmal csatlakoztak. Az egri Szent Hedvig Kollégiumban jótékonysági ruhabörzét és divatbemutatót tartottak szerdán. Ne a divat diktáljon, diktáld te a divatot! mottóval. Az akcióval a ruhaipar környezetszennyezésére hívták fel a figyelmet a diákok. A Padlás Értékközvetítő Alapítvány adományboltja biztosította a kezdő alapanyagot, melyet kiegészíthettek. A bevételt jótékonysági célra ajánlják fel.

A Magyar Államkincstár Heves Megyei Igazgatósága arra figyelmeztetett: az irodai munka során olyan hulladékok keletkeznek, melyek alkalmasak újrahasznosításra. A külön gyűjtés által lehetővé válik az ismételt feldolgozást. Ilyen anyagok: papír, műanyag, fém, karton, szárazelem. A kerecsendi Berekerdő Óvoda, a Tiszanánai Református Egyházközség és a Füzesabonyi Református Társegyházközség is belépett a programba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában