eke

2019.12.04. 15:54

Együttműködik az egri egyetem és az Innovációs és Technológiai Minisztérium

A program hazatalált, mert céljai találkoznak az EKE céljaival.

S. S.

Együttműködési megállapodást írt alá az Eszterházy Károly Egyetem, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a felsőoktatási intézmény csatlakozásáról a Tanítsunk Magyarországért programhoz. A szerződést György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára és dr. Liptai Kálmán, az egyetem rektora látták el kézjegyükkel.

– A projekt alapvető célja, hogy segítsünk megismertetni a világot a kistelepüléseken élő gyerekekkel. Azért, hogy amikor 14 évesen bekerülnek egy közösségbe, ne érje őket trauma – mondta az ITM államtitkára azon a szerdai fórumon, amelyen bemutatták a mentorprogramot. György László a csaknem száz egyetemi hallgató mentorjelölt előtt ismertette a csatlakozás utáni teendőket: 2020 tavaszán lesz a felkészülés, majd ősszel a segítői tevékenység. Egy-egy egyetemista négy mentorálttal dolgozik majd.

Az államtitkár közölte: akik mentoráltként részt vesznek benne, 30 ezer forint ösztöndíjban, tízezer forint költségtérítésben részesülnek, s erre a célra szolgáló kártyával ingyenesen utazhatnak. Az államtitkár beszélt arról is, hogy eddig a miskolci, a debreceni, a nyíregyházi és a pécsi egyetem, valamint 35 kistelepülési iskola csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz.

Dr. Liptai Kálmán, az egri egyetem rektora szerint a program hazatalált, mert annak céljai találkoznak az intézmény alapvető céljaival.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában