Jónás Zoltán előadóművész felejthetetlen Ady-emlékestje a Bródy könyvtárban

Amikor a kezembe került az Ifjú szívekben élek című műsor programja, eszembe ötlött: nagy merészség és kitartó szemezgetés kell ahhoz, hogy valaki Ady költeményeihez nyúljon. Az előbbit az indokolja, hogy ma – akárcsak a költő akkori Magyarországában – egymásnak feszülő politikai szekértáborok harca uralja az életet, s ebben a költői szép szó is fegyverré válik. Mint ahogy felkerült a közösségi hálóra Ady Endre Álmodik a nyomor című verse is, melyben „tiszta ágyat, tiszta asszonyt”, s emberibb éltet kér a nehéz sorsúaknak.

A vers ezen az esten is elhangzott, az apropót azonban nem a politika, hanem a nagy lírikus halálának századik évfordulója, s életművének értékelése adta. Ami pedig a szemezgetést illeti, az a merítés felelősségéről szól. Ady kötetekre rúgó irodalmi termése – legyen szó az ifjúkorról, a szerelemről, a romantikus korszakról, a vallásosságáról vagy a magyarságáról – oly hatalmas és szerteágazó, hogy szinte bejárhatatlan labirintusban találhatja magát a felkészületlen érdeklődő. Mint az est során kiderült, Jónás Zoltán viszont avatott kézzel lapozott bele a kötetekbe, s azzal a rutinnal, amelyre az immár negyvenöt éve töretlen előadóművészi pályafutása során tett szert. Így sikerült kiválasztania azokat a költeményeket, amelyekből mívesen felépítette az emlékműsor „értől az óceánig” tartó ívét.

Ehhez Ady igaz barátja, Nagy Endre adta az egyik tartópillért. Barátságukat megörökítő – Konferansz egy színdarab eleibe című – írásában jelképesen idézte fel Érmindszent szülöttjének vágyódását a világ nagysága felé. Ott álltak a Sebes-Körös partján, ahol a kezdő vidéki zsurnaliszta Ady belemarkolt a folyó vizébe, s tikkadtan susogta: a Duna, a Duna. Amikor pedig már a Dunánál álltak, azt rebegte, a Szajna, a Szajna és így tovább... Hiába volt azonban Párizs, hiába az óceán, szűk volt számára a világ, neki az Örökkévalóság kellett. S ahogy ott a pódiumon Jónás Zoltán sorban elsuttogta a folyók nevét, igazat adtunk Nagy Endrének, aki azt írta a halott Adyról, hogy nem a lomha folyók mellett állt, hanem ő maga volt a nagy folyam, aminek se eredete, s torkolata nincs, mert az maga – az Örökkévalóság.

Az In memoriam Ady Endre alcímet viselő, négy témakört felölelő összeállítás íve az útnak indulásról szóló versekkel kezdődött. Az előadóművész – sajátos orgánumának teljes színskáláját felhasználva – olyan hittel és alázattal tolmácsolta a maradandóvá nemesült költemények, Az értől az óceánig, Új versen előhangja, Új vizeken járok címűek versszakait, hogy repdesett az ember lelke. A következő ciklus – élén a Levél apámhoz című prózával – a bizonyítás időszakáról szólt, a férfivá vált s már-már a saját útjára talált fiú vallomása szülőjének, miszerint „gondolt halálra, borra, nőre…”

Jónás Zoltán a másik fontos tartópillért a halálos szerelmet idéző, négy alkotásból álló rész ikonikus darabjában, a Mihályi Rozália csókja című írásában találta meg. Ezt mondva, önfeledten játszott a hangsúlyokkal, a mimikával és a pillanatnyi csend hatásával. Itt, a színészek által ezerfejű Cézárnak nevezett közönség egyik tagjaként, úgy éreztem, mintha egy picit túl is reagálta volna, de ezen lehet vitatkozni. Már csak azért is, mert Ady a vén hírlapíró meséiben a Mihályi Rozáliának titulált, vörös hajú, nagyváradi színésznőtől kapta a végül is a halálát okozó „mérgezett csókot”, s ezt a tényt nem lehet kellő hőfok nélkül tolmácsolni.

Az ismert egri előadóművész – Ózdtól kezdve, Miskolcon és Gyöngyösön át Egerig – tizenöt helyszínen állt pódiumra ezzel a feszes keretbe foglalt, gondosan szerkesztett műsorral. A közönség soraiban szép számmal ültek középiskolások, a fiatalság képviselői, akik – akárcsak most mi, a Bródy Sándor Könyvtár közönsége – pisszenés nélkül hallgatták végig a csaknem egyórás versfolyamot.

Költészetében Ady az ifjúság mellett tett hitet, Jónás Zoltán jó érzékkel emelte be előadása befejező részébe a témába illő költeményeket, köztük az Ifjú szívekben élek kezdetűt, amelyik az est címadója is volt.

Annak az estnek, amelyen valóban magasan volt a léc. Bízunk benne, hogy Jónás Zoltán jövőre – mint azt immár hét esztendeje visszatérően teszi – újabb nagy élményt jelentő műsorral lepi meg az irodalomkedvelőket.