Idén is hálát adtak a sokak életét követelő hatvani pestisjárvány elmúlásáért

A fogadalom napja nem új keletű ünnep a településen: mintegy kétszáz éven át munkaszüneti nap volt, s csak a szocializmus évtizedeiben vált – talán az Internacionálé útmutatása alapján – a múltat végképp eltörlésre szánt történelmi nüansszá. Pedig ennek a dátumnak aztán tényleg nem volt megosztó jellege, sokkal inkább a túlélés hirdetőjeként tekintettek rá az itt élők. Joggal, hiszen a nagy pestisjárvány megszűnésének a mementója volt.

Az 1739 tavaszán kitört, s csaknem egy éven át tomboló vész csaknem elpusztította a várost, amelynek akkori 942 lakójából 568-at – több mint 60 százalékát – ragadott el. Január 20-án, Szent Sebestyén napján lélegezhettek fel először a túlélők, mivel akkorra szűnt meg a kór. Az életben maradottak fogadalmi ajándékként készíttették el a belvárosi templom mellett jelenleg is álló Szent Sebestyén-szobrot, amit még ugyanabban az évben, május 30-án felszenteltek, s ezt követően évről évre a szobor előtti téren, tábori misén adtak hálát a járvány elmúlásáért.

S hogy miért éppen Szent Sebestyénnek adnak hálát immár évszázadok óta…? Sebestyén Diocletianus császár testőrtisztje volt, akit kereszténysége miatt fához kötöttek és nyilakkal lövettek meg. A középkorban a pestist Isten nyilakkal küldött büntetéseként fogták fel, s mivel Szent Sebestyén túlélte a nyilas kínzást, tőle várták a megmenekülést, így lett belőle „pestisszent”. Szobrát eredetileg a régi Kálvária temető előtti téren állítottak fel, a járvány áldozatainak tömegsírja közelében, majd 1846-ban helyezték át a plébánia előtti térre. Jelenlegi helyére 1971-ben került, amikor a szoborcsoport alakjait rossz állapotuk miatt kicserélték másolatokra. Az eredeti szobortorzók a Hatvany Lajos Múzeumban találhatók. Az alkotást Mayerhoffer András tervei alapján Jäger János Henrik kőfaragó készítette el.

A feljegyzések szerint a bajban eltűntek a különbségek az emberek között; az együttérzést, a kölcsönös megsegítés szükségességét eleveníti fel a fogadalmi nap, amelynek során az 1990-es évek elejétől a városi és az egyházi vezetők újra együtt emlékeznek a település lakóival.