Órákat zötykölődik, aki távolabbra jár dolgozni Heves megyében

Köztudott, rengeteg problémát megoldana a reggeli és délutáni csúcsforgalomtól terhelt városokban, ha többen használnák a tömegközlekedést. Még jobb lenne, ha sikerülne az agglomerációkból ingázókat arra ösztönözni, hogy buszra, vonatra váltsanak, s ne autóval járjanak dolgozni. Emellett szól az is, hogy a munkaadók zöme kifizeti a bérlet árának jelentős részét. Ám mindezért fel kell áldozni a kényelmet.

Aki a megyénkben ingázna, főleg a buszokra s kisebb részben a vonatokra számíthat. Tény, hogy a buszjáratok a csúcsidőben gyakrabban járnak, azonban sokszor kénytelenek az utasok heringként összezsúfolódni. A kisebb falvak menetrendjét ugyan összehangolják a főbb útirányokkal, csakhogy ha a vonat vagy a busz késik az időjárás vagy baleset miatt, akkor borul az egész útiterv. A vasúti menetrendek kiegyensúlyozottak, óránként járnak reggel és este a szerelvények, viszont ez csak annak megoldás, aki vasútállomás közelében lakik.

Az ingázás általában kényszerhelyzet, mivel a legtöbben nem találnak képesítésüknek megfelelő munkát a lakóhelyük környékén. A kérdés ilyenkor az, mennyi kényelmetlenséget, nehézséget vállalnak egy jól fizető munkahelyért.

– Miután megszereztem a diplomámat, nem volt értelme fenntartanom a városi albérletet, a páromhoz költöztem falura. Azzal szembesültem, hogy a Poroszló–Miskolc távolság, ami nagyjából 70 kilométer, és autóval csak egy óra, az tömegközlekedéssel valóságos tortúra volt. Reggelente kicsivel fél hat előtt érkeztem a poroszlói vasútállomásra, hogy nyolc előtt a munkahelyemre érjek. Főleg az okozott nehézséget, hogy nem igazán hangolták össze a vonatokat. Összesen négy órát vitt el egy napból az utazgatás úgy, hogy reggel és este is volt egy „üresjárat”, amikor negyven percet vártam a csatlakozásra Füzesabonyban – meséli a Tisza-tónál élő fiatal.

Sajnos a környéken később sem sikerült megfelelő munkát találnia, így a bejárásra kellett berendezkednie. Az ingázó lét hosszú távon fárasztó és időigényes, de mégis egyre többen látják be, hogy ma már fontos a mobilitás.

Így van ezzel a sarudi Zsófia is. Jelenleg Egerben dolgozik, és távolsági busszal közlekedik, így reggelente jóval hat előtt ébred, hogy nyolc óra előtt az íróasztalnál kezdje a munkanapot.

– Számomra inkább az jelent nehézséget, hogy ha nem indulok haza kicsivel a munkaidő letelte előtt, akkor csak órákkal később van buszom. Én még a szerencsések közé tartozom, mert rugalmas a beosztásom, tehát ha előbb hazaindulnék, bepótolhatom máskor. Akad azonban, akit nem enged el a főnöke fél órával hamarabb, hogy időben hazajuthasson – meséli Zsófia.

Bonyolítja a dolgot, hogy az autóbuszok két település között nem mindig egy útvonalon haladnak, némelyik menetideje hosszabb, a kilométerek is változnak. Így a megváltott bérlet nem feltétlenül jogosít minden járat használatára, ez pedig szűkíti a választékot.

– A tömegközlekedés sem olcsó. Több mint negyvenezer forintba kerül havonta a bérletem, de autóval egyszerűen nem érné meg bejárni. Igyekszem környezettudatos lenni, ezért is ülök buszra. Ha kocsival ingáznék, szinte rámenne a fél fizetésem, míg a tömegközlekedés költségeiből a legtöbb munkáltató térít – magyarázza a nő.

Akadnak olyan települések, ahonnan a nem túl nagy távolság dacára órákig tart Egerbe jutni, tipikusan ilyen a 33-as főút mellett fekvő Újlőrincfalva is. A busz leghamarabb másfél óra alatt ér célba, helyi munkalehetőség pedig nemigen kínálkozik. Akik ilyen helyen laknak, választhatnak, vagy elköltöznek, vagy naponta órákat utaznak a megélhetés reményében. Könnyebbség, hogy a nagyobb multicégek munkásjáratokkal gyűjtik össze a dolgozóikat, ezért is megéri náluk elhelyezkedni.

Utaznak, csak hogy megéljenek

Egy népszámlálási adatokon alapuló KSH-felmérés szerint a 2000-es évek elején a foglalkoztatottak 24,4 százaléka ingázott. A 2010-es évekre viszont már harminc százalékuk utazott nap mint nap a munkahelyére. A statisztikai adatokból kiderül az is, hogy az ingázók harminckilenc százaléka a középfokú végzettséggel rendelkezők közül került ki a 2011-es évben, foglalkozás tekintetében pedig első helyen áll a bányászat, második helyen pedig az építőipar.

Nem meglepő: a többség valamelyik község vagy nagyközség lakója, ők teszik ki az ingázók 61,9 százalékát. A kisebb településen élőknek tehát több mint fele utazni kényszerül a munkáért. Újabban már a megye, sőt, az ország határain túlra is eljárnak a magasabb fizetésért.