küldemények

2020.02.06. 13:50

Több tényező is hátráltatta a postai kézbesítést Hevesben

Sok volt a gond a postai küldemények kézbesítésével az elmúlt időben Kerecsenden. A Magyar Postánál arra kerestük a választ, kit terhel ilyenkor a felelősség, kihez fordulhatnak panaszukkal az emberek? A társaság több hátráltató tényezőt is említett a válaszában, köztük a munkaerő-problémát és a falusiak viselkedését. 

Szabó Katalin

Fotó: Daniel Beran

Több olvasónk is jelezte az elmúlt hetekben, hogy egyre nagyobb és több gond van a postai küldemények kézbesítésével. Előfordult például Kerecsenden, hogy a karácsonyi ajándéknak szánt csomagot januárban kapta meg a címzett. Ennél is nagyobb probléma viszont, hogy a csekkek nem érkeztek meg időben, vagy nem a címzett postaládájába dobta be azokat a kézbesítő. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a szolgáltató késedelmi díjat számított fel a határidőre be nem fizetett számlák miatt.

A Magyar Posta Zrt. társasági kommunikációs osztályát arról kérdeztük, mi idézhette elő ezt a helyzetet. A cég szerint ebben a községben valóban előfordulhattak kézbesítési gondok az elmúlt időszakban, aminek több oka is van.

– A posta nehéz helyzetbe került, amikor postavezetőt és kézbesítőket keresett a településre, a megfelelő munkatárs(ak) megtalálásához a helyi önkormányzat segítségét is kértük. Ekkor a folyamatos munkamenet biztosítását a felettes postaszerv vezetője felügyelte – tudatták, hozzátéve, a másik oldalról viszont gondot okoz az is, hogy több olyan ingatlan van a faluban, amely cím alapján nem beazonosítható. Ez pedig még egy tapasztalt, helyismerettel rendelkező postás számára is probléma. Megjegyezték, a munkatársaik számára hátráltató tényező, a szabályos kézbesítést akadályozza, hogy a postai kifizetéskor több ember közrefogja őket a járandóság mielőbbi átvétele érdekében.

A körülmények sem könnyítették meg a kézbesítők munkáját. Képünk illusztráció Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– Sajnos párszor előfordult, hogy rendőri segítséget kellett kérni. Az is baj, ha az ügyfelek nem hajlandók azonosítani magukat, vagy az adott cím nem a lakcímük. Ekkor ugyanis nem kézbesíthető a pénz vagy a könyvelt küldemény – részletezte a körülményeket a kommunikációs osztály.

Hangsúlyozták, örülnek, hogy a munkaerő-probléma megoldódott, és nagyon bíznak benne, hogy az új postavezető, valamint a jelenlegi kézbesítők stabil munkatársak lesznek. Azt is remélik, hogy az önkormányzat segítségével a címproblémák is rendeződnek az elkövetkezőkben. A Magyar Posta addig is mindent megtesz, hogy a küldemények időben megérkezzenek a címzettekhez.

– Azt javasoljuk ügyfeleinknek, hogy ha gond vagy kérdés merül fel a postai szolgáltatások miatt, akkor személyesen a helyi postához fordulhatnak vagy e-mailben és telefonon a Magyar Posta Ügyfélszolgálatához az [email protected] e-mail-címen – hívták fel a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában