Pétervásárai tanárok és diákok dolgoznak együtt az élhetőbb világért

Két éven át öt ország diákjai, tanárai működnek együtt egy fenntarthatóbb világért. A napokban élményekkel telve ért haza a Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola delegációja Törökországból.

Barta Katalin

Öt ország polgárai – spanyolok, olaszok, lengyelek, törökök, magyarok – kaptak arra lehetőséget uniós támogatással, hogy két éven át dolgozzanak együtt egy zöldebb, energiatakarékosabb, fenntarthatóbb világért. Az Erasmus-program támogatásával a pályázó iskolák – köztük a Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola tanárai és diákjai – hónapok óta munkálkodnak különböző ötletek, jó gyakorlatok megalkotásán, amelyeket a későbbiekben saját környezetükben népszerűsíthetnek, hasznosíthatnak.

Braun Péter, az iskola igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, március elején négy napot töltöttek Törökországban a partnerintézmények küldöttségei, hogy egyeztessék programjaikat. – Kollégáimmal, Fehérné Földy Vanda és Pap Andrea tanárnővel Anamurban egyfajta továbbképzésen vettünk részt – mesélte az igazgató.

– Csapatunk rengeteg új ismeretet szerzett a pályázat hatékony megvalósításához. A többnapos oktatást a Vakifbank Atatürk Ortaokulu nevű iskolában tartották. Az intézmény vezetője, Hasan Demirel, a partnerségünk törökországi koordinátora, Ayhan Sezdirmez és kollégái betekintést adtak a török oktatási rendszerbe, a tanintézet mindennapjaiba. A tanulók kiállítást rendeztek újrahasznosított tárgyakból. Hasznos útmutatást kaptunk az eTwinning és a WEB 2.0-s alkalmazások használatához, valamint az ­ökológiai lábnyom számszerű megállapításához, s megállapodtunk a projekt további lépéseiben. A fenntarthatóság keretében megismerkedtünk a helyi komposztálási technológiával, spanyol, lengyel és török partnereinkkel fákat ültettünk, hogy kompenzáljuk ökológiai lábnyomunk nagyságát.

Az öt ország delegációjának tagjai első alkalommal Törökországban találkoztak Fotó: Braun Péter

Hozzátette, olasz partnerintézményük delegáltjai a koronavírus miatt nem tudtak részt venni a találkozón, s a májusra Pétervásárára tervezett programot is elhalasztják jövőre. Megtudtuk azt is, hogy a péterkei iskola hat diákja hónapok óta dolgozik felkészítő tanáraival olyan megosztható tananyagok kimunkálásán, amelyek később minden intézményben használhatók lesznek. A programba bevont tanulók és tanáraik idén szep­temberben utaznak Spanyolországba, ahol Alméria oktatási intézményében számolhatnak be munkájukról, ötleteikről.

Braun Péter arról is beszélt, hogy a török partnerek rendkívül szívélyesen fogadták őket és igyekeztek minél több látnivalót kínálni vendégeiknek. Megnézték a helyi legnagyobb banánültetvényt, a városházán találkoztak a régió kormányzójával és oktatásügyekért felelős igazgatójával, továbbá a város polgármesterével. Számos kulturális és kulináris élményben volt részük. A konyhaművészet kiváló ízeinek megismerése mellett meglátogatták a Mamurek-kastélyt, Anemurium régi romvárosát, a gyönyörű cseppköveket rejtő Kosekbuku-barlangot. A hazautazás közben Isztambul forgatagát és szépségeit is megcsodálhatták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában