faluriport

2020.08.17. 11:33

Kockáztattak, bátran léptek, és a legjobbat hozták ki az első félévből Mátraballán

Különös év az idei. Soha nem tapasztalt, váratlan helyzetekkel tarkított. Mátraballán kihívásként tekintettek a kusza időszakra, és jó döntéseket hoztak. Mára mindez első látásra is érzékelhető a faluban.

Barta Katalin

A napokban költöztek vissza a felújított polgármesteri hivatalba

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A hétszázötven lelkes észak-hevesi faluba tartva, az autóból szemlélődve is feltűnik, hogy az utunkba eső néhány községben helyenként égig ér a kaszálatlan fű. Közmunkásból mindenhol kevés van, ők birkóznak több-kevesebb sikerrel az önkormányzati területek rendben tartásával. Mátraballára érve azonban az évek óta megszokott látvány fogad. Rendezett, ápolt porták, szépen virágosított, karbantartott közterületek. Mindez annak az öt helyhatósági alkalmazásban lévő közmunkásnak köszönhető, akik nap mint nap helytállnak. Közülük Molnár László most is árkot kaszál, utána gondosan összegereblyézi a füvet.

– Napok óta iszonyú a hőség, nem kellemes a tűző napon dolgozni, de muszáj haladni. Annyi eső esett idén, hogy nem győzzük a fűnyírást. Amint végzünk, kezdhetjük elölről az egészet – mondja, miközben megtörli a homlokát.

A napokban költöztek vissza a felújított polgármesteri hivatalba
Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Pádárné Gyuricza Henrietthez, a község polgármesteréhez tartunk, aki az elmúlt fél évben felújított polgármesteri hivatalban fogad. A napokban költöztek át a megszépült intézménybe. Pár hónapig a művelődési házban dolgoztak és fogadták az ügyfeleket.

– A hivatal felújítása régóta tervezett feladat volt, de mindig megelőzte valami fontosabb dolog – mutatja a megújult épületet. – Csak annyit mondanék, hogy itt soha nem volt korábban például mosdó, ami ma már mindenhol elvárható. A Magyar Falu Programnak köszönhetően végre sikerült erre is eredményesen pályázni. Tavaly év végén kaptuk az értesítést, hogy több célunk is támogatást kapott. A hivatal korszerűsítésén túl lehetőséget kaptunk a Radnóti, illetve a Dózsa utcák aszfaltozására, a Csodaszarvas óvoda udvarán elhelyezett játékok cseréjére, felújítására, s a temető eszközeinek bővítésére – sorolja a helység vezetője.

Egy hét alatt varrtak maszkokat

A járvány kezdetekor azzal is szembesültek, hogy nem lehet maszkhoz jutni, vagy csak borsos áron. Ekkor ötletelt a polgármester Kiss Imréné helyi vállalkozóval, aki munkaruhagyártással foglalkozik. Megszerezték a szabásmintát, anyagokat próbálgattak, hogy megfeleljenek a célnak, s az első darabokat megvarrták. Utána kérték meg a falu lányait, asszonyait, hogy csatlakozzanak. Egy órán belül 13 nő jelentkezett. Egy hét alatt minden lakosnak elkészült a védőeszköz, amit személyesen juttattak el a családokhoz. Köszönet illeti Kiss Imrénét, aki segített, s nem fogadott el pénzt az anyagköltségre. Miután a Heol.hu portálunkon is írtunk róla, országszerte sok helyen követték a ballaiak példáját. A polgármester telefonja nagyon sokat csörgött, mindenki szabásmintát és ötleteket kért a maszkgyártáshoz.

A helyiek örülnek minden jó hírnek, meg is tervezték a tavasszal kezdődő munkákat, aztán amikor március 15-én kihirdették a járványhelyzetet s a szigorításokat, mindent újra kellett gondolni. A legfőbb feladatot ettől kezdve a lakosságról, s főként az időskorúakról való napi gondoskodás jelentette. A faluban jelenleg háromszázhúsz 65 éven felüli ember él, így nem volt egyszerű a napi biztonságos ellátásuk megszervezése. Az önkormányzat vezetése, a választott képviselők együtt hozták meg a döntéseket. Gyorsan és hatékonyan szervezték meg a lépéseket. Szórólapot juttattak el minden háztartásba, s azt tapasztalták, hogy meglepően sokan kértek segítséget napi ügyeik – gyógyszerkiváltás, bevásárlás, szociális étkezés igénylése – intézéséhez. Mivel falubusz nincs, polgárőröket vontak be a közös munkába, akik azonnal készségesen segítettek mindenben.

Miközben jó válaszokat adtak a járvány kihívásaira, jött a kétely, miként kezdjenek hozzá a nyertes pályázatok megvalósításához, amelyeknek határidőre el kell készülniük. Pádárné Gyuricza Henriett-től megtudjuk, nem sokáig haboztak. A hivatal felújítását a Fenstherm Kontakt Kft. végezte olyan alvállalkozó bevonásával, akinek erős a kötődése a faluhoz. Szabó Gábor cégének köszönhetően precízen, gyorsan folyt a munka, és határidőre elkészültek.

Pádárné Gyuricza Henriett Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Mindeközben az óvoda udvara is megszépült. Új játékokat szereltek fel, parkosítottak, így az óvodások immár ideális körülmények között tölthetik idejüket és készülhetnek az iskolára. Merthogy a községben még mindig működik a kis iskola a Hatvani Tankerületi Központ fenntartásában. Az alsó tagozatosokból idén sem lesz hiány, mivel nemcsak a helyi, hanem a környékbeli szülők is sokan ide íratták be gyerekeiket. Nem véletlenül. A barátságos, családi hangulatú intézményben minden adott a színvonalas oktatáshoz.

Erről magunk is meggyőződünk, amikor rövid sétát teszünk a faluban. Megnézzük az óvodaudvart, bekukkantunk a rendezett, parkos iskolaudvarra, leülünk hűsölni a falu főterén lévő szökőkút mellé. Kiderül, az Országfásítási program segítségével itt és az intézmények környékén idén ősszel új díszfákat, cserjéket ültetnek. Elballagunk a vasútállomásig, ahol megkóstoljuk a híres állomási vizet, amit egy helyi forrás táplál. Megtöltjük palackunkat, és azzal búcsúzunk, hogy hamarosan visszatérünk. Terveink szerint szeptemberben a helyi olvasóinkkal is találkozhatunk.

Jól vizsgáztak a védművek a faluban

– Az elmúlt esztendő végén megnyert pályázatok az idén július végére valóra válhattak, ám tennivaló mindeközben is bőséggel akadt – meséli a falu első asszonya. – A térséget sújtó felhőszakadások, villámárvizek sokáig nagy gondot jelentettek a faluban, és ebben az évben is volt olyan helyzet, amikor nagyon megduzzadtak a települést átszelő patakok, azonban a védművek egészen jól bírták a terhelést. Pár napja is gumicsizmában caplattunk a katasztrófavédelem szakembereivel, hogy ellenőrizzük a biztonságot jelentő létesítményeket. Korábbi elődömnek, Forgó János polgármesternek köszönhető, hogy jó pár évvel ezelőtt sikeresen pályázott a falu komplex csapadékvíz-elvezető rendszerének kiépítésére. Jelenleg három záportározó védi a falut, s mindenütt betonozott, karbantartott árkok vezetik el a vizet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában