A nyilvántartás szerint nincs utcán élő hajléktalan Hatvanban

Ezekben a napokban az ország több pontján akár 20–30 Celsius-fokkal melegebb lehet, mint két héttel korábban. Az extrém szélsőséget, a hirtelen jött ingadozásokat az emberi szervezet is nehezen dolgozza fel. Az éjszakák még mindig fagypont körüliek, amit jobb a fűtött szobában átvészelni, a szabadban töltött néhány óra is végzetes lehet.

A február közepén tapasztalt, mínusz 10–15 fokos „szibériai” jellegű klíma beköszöntével is, sajnos, sok embertársunknak az említett körülmények közepette kell átgördíteniük az egyik napot a másikba. Túlélési ösztönük sok nehézségen átsegítette már őket, s bizakodnak, hogy újra és újra így lesz majd, habár túl sokat tapasztaltak, túl sok ismerősüket vesztették már el ahhoz, hogy tudatában legyenek a valóságnak: kilátásaik leginkább a Teremtőn múlnak.

A hajléktalanok jó része mindezek ellenére sem szeretne változtatni életkörülményein. A relatív szabadságérzet, a viszonylagos függetlenség és nem utolsósorban a folyamatosan szinten tartott bódult állapot olyan személyiséggé formálta őket, akik nemigen válnának meg saját alternatív életvitelüktől, még ideig-óráig sem. Másik részük viszont vágyik a gondoskodásra, a melegségre, s abban is bizakodik, hogy egyszer talán visszatérhetnek a régi, a mostaninál jóval komfortosabb életükhöz.

A Zagyva-parti város hajléktalanjai a fentiek alapján a reménykeltőbb perspektívával rendelkezők közé tartoznak, hiszen a hivatalos nyilvántartás szerint utcán élő hajléktalan nincs a településen. Az önkormányzati média tudósítása szerint a februárra elrendelt, szokatlan hidegre figyelmeztető vörös riasztás időszakában a közterület-felügyelők és a polgárőrök is éjjel-nappal fokozottan járőröztek az utcákon, kiemelt figyelmet fordítva az ott rekedtekre. Az önkormányzat rendészeti osztályán jelenleg nem tudnak olyan személyről, aki tartósan az utcán élne, a hidegebb napokban valamennyi fedélnélküli a helyi hajléktalanszállón töltötte az éjszakát. Időben felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy ha hajléktalant vagy idős embert látnak elhagyatva a padon vagy a földön ülni, feküdni, jelezzék az illetékeseknek annak érdekében, hogy mindenki biztonságos helyen tölthesse az éjszakát.

A Hajléktalanok Nappali Melegedőjében „telt ház” van, ennek ellenére minden rászorulónak segítséget nyújtanak. Lehetőség nyílik tisztálkodásra, mosásra, ruhapótlásra és étkezésre. Segítenek a hivatalos ügyek intézésében, továbbá abban is, hogy a betérők munkához jussanak. Éjjeli menedékhelyükön pedig biztosítják, hogy melegben és biztonságban vészeljék át a telet. Utóbbi helyen a fagyos időben éjszakánként több mint 30 ember veszi igénybe a szállót, jelenleg női ellátottjuk is van. A menedékhelyre érkezőket mentálisan is támogatják.

Csak kevesen szégyellték a sorsukat

E sorok szerzője az elmúlt évtizedekben számos alkalommal járt hatvani hajléktalanok között. Olykor az „intézményesített” körülmények között élőket kerestem fel – az idők során többször változott a szállások fenntartója, az önkormányzattól a Vöröskereszten át a szeretetszolgálatokig –, máskor az utcákon, tereken vagy éppen a vasútállomáson tengődőkkel beszélgettem. Akadt közöttük, aki csak néhány műanyag pohár borért vállalta az interjút, mások viszont kérdés nélkül elmesélték szinte az egész élettörténetüket, mintha csak arra vártak volna, hogy legyen valaki, aki meghallgatja őket… Számomra elsőre furcsának tűnt, hogy kisebbségben maradtak, akik inkább elkerülték, hogy a nyilvánosság előtt is vállalják sorsukat, aminek formálásában nem is mindig, vagy nem feltétlenül ők voltak a főszereplők.