Sajtótájékoztató

2021.04.01. 11:27

Nyárra megépülhet az érsekkerti futókör

Az 1,2 kilométer hosszú, 125 centiméter széles futópálya kivitelezés hamarosan megkezdődik.

Sz. M. L.

– Magyarország leghosszabb, vidéki zöld területen található futópályája épül meg az egri Érsekkertben – jelentette be csütörtökön délelőtt Mirkóczki Ádám polgármester.

Országszerte kilenc futókör létrehozását támogatja a kormány az Aktív Magyarország programban, mintegy 600 millió forintból. A hevesi megyeszékhelyről az Egri Városi Sportiskola nyújtott be pályázatot az önkormányzat kérésére. Ennek köszönhetően az 1,2 kilométer hosszú, 125 centiméter széles rekortán borítású futókör ötven százalékban pályázati forrásból, közel kilencven millió forintból készül el.

- Több ezren futnak itt minden héten, s ennek a fejlesztésnek köszönhetően ezt a jövőben modern és biztonságos körülmények között sportolhatnak – tette hozzá a polgármester. Elmondta, a kivitelezés akár májusban megkezdődhet és néhány hetet vesz majd igénybe. Így nyárra már birtokba is vehetik a futás kedvelői. Hozzátette azt is, hogy évtizedes álom válik ezzel valóra, de ilyen a négy évszakos jégpálya is melynek létrehozásával kapcsolatban szintén bizakodó a városvezetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában