Fejlesztés

2021.07.13. 14:00

A Magyar Falu Program keretében megújulnak a füzesabonyi térség települései

Az utóbbi pár napban több pályázaton sikeresen szerepeltek a térség települései. Jut egyebek mellett útfelújításra, óvodai játékokra valamint fásításra is.

Molnár Helga

Feldebrőn a terveknek megfelelően újul meg az óvoda, melyhez már udvari játékokat is vásárolhatnak

Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Pogácsás Tibor, a belügyminisztérium önkormányzati államtitkára nemrég megtartott minisztériumi sajtótájékoztatóján bejelentette, 1434 önkormányzat nyert el támogatást feladatellátást szolgáló fejlesztésekre, mintegy 26 milliárd forint értékben. Ebből Füzesabony térségébe is jutott.

Belterületi utak felújítására Poroszló negyven-, Dormánd, Egerfarmos, Füzesabony, Mezőtárkány, Nagyút és Szihalom húsz-húszmillió forintot kap. Kápolnára 28 millió forint jut, ebből az önkormányzati hivatal hátsó részét újítják fel. Berecz Kálmán polgármester elmondta, hogy a tető korszerűsödik, nyílászárókat cserélnek és szavai szerint a beruházás már nyáron el is indulhat.

Fásítanak is a falvakban

Rendkívül sikeres az agrárminisztérium által indított Településfásítási Program is a térségben. A minisztérium az egyértelműen pozitív tapasztalatok alapján további egymilliárd forintot biztosít a tízezer alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb huszonnégyezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában. A térségből két faluban, Feldebrőn harminc díszalma, míg Kápolnán ugyanennyi amerikai hársfát ültetnek el. A települések vezetői elmondták, ősszel telepítik el a növényeket.

A belügyminisztériumi pályázat mellett a Magyar Falu Programban (MFP) is pozitívan bíráltak el néhány beadványt. Útfelújításra Besenyőtelek, Egerfarmos közel húsz-, illetve Nagyút majdnem 15 millió forintot nyert el. Aldebrő közel 25 millióval gazdagodott, melyből Wingendorf János polgármester szavai szerint egy problémás szakasz, az Árpád út lesz modernebb. A faluban a ravatalozó 27,5 millióból újul meg. Kápolnára húszmillió forint érkezik, ebből az Alkotmány utcát fejlesztik.

Ugyancsak a Magyar Falu Programnak köszönhetően lesz szebb a temető, Kálban öt-, Kompolton 17, Tófaluban közel ötmillió forintot költhetnek erre a célra. Az MFP-ben az óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése című pályázatot is elbírálták, s döntöttek a győztesekről. Jakab Ernő, Feldebrő polgármestere örömmel mondta el, hogy erre a célra ötmillió forintot nyertek. Ezzel együtt a térség egyik legmodernebb, legkomplexebb óvodája áll majd rendelkezésre szeptembertől, hiszen maga az intézmény is megújul kívülről-belülről.

Feldebrőn a terveknek megfelelően újul meg az óvoda, melyhez már udvari játékokat is vásárolhatnak
Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Ugyancsak óvodai eszközöket vásárolnak Mezőszemerén hasonló értékben, mint Feldebrőn. Utóbbi településen ezentúl még nyert az Együtt Feldebrőért Egyesület, ötmillió forintból vásárolhatnak maguknak egy kilencszemélyes buszt a közeljövőben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában